Belföld

Halálos áramütés ért egy uborkalopót

admin

2008. 07. 01. 11:48

Halállal végződött az uborkalopás Borsod megyében. A kerttulajdonos árammal védekezett a rendszeres tolvajok ellen. Az elhunyt tolvaj felbőszült rokonsága a gazdát meg akarta lincselni.

Életét vesztette egy férfi, amikor hétfőn az éjszakai órákban Kesznyéten két társával bemászott egy kertbe, hogy uborkát lopjanak, s eközben áramütés érte őket. A kertet már több alkalommal megdézsmálták tolvajok, ezért a tulajdonos, egy idős férfi, áramot vezetett ingatlana köré – közölte a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája.

A 68 éves kesznyéteni férfit őrizetbe vették, ellene több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást a rendőrség. A férfi alumínium drótfonattal körbehúzta a kertjét, majd 220 voltot táplált a szerkezetbe. Úgy gondolta, ez törvényes, hiszen a magántulajdonát védi. Minden este 10 órakor bekapcsolta, reggel hat órakor pedig áramtalanította a rendszert.

Mulatozás után uborkalopás

A három kesznyéteni – 28, 30, illetve 48 éves – férfi keddre virradóra egy közös mulatozás után azzal az ötlettel állt elő, hogy menjenek el uborkát lopni az idős férfi portájára. Előtte figyelmeztették egymást arra, hogy áram van a kertben, ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen. Ám nem egyszerre ugrott a három férfi, így ketten azonnal áramütést szenvedtek, míg harmadik társuk ezt látva segítségért rohant.

A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette, az elsődleges adatok szerint áramütés okozta sokk miatt. A másik, aki szinte vele egy időben ugrott, súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, jelenleg a Borsod megyei kórház kardiológiai osztályán küzdenek az életéért. A harmadik személy a sokkon kívül 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, megégette a lábát.

Lincshangulat

Időközben a tulajdonos áramtalanította a kertet, a helyszínen pedig megjelent a három kesznyéteni férfi felbőszült rokonsága (30-50 ember), hogy elégtételt vegyen a történtekért. A rendőrség jelenleg is biztosítja a helyszínt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.