Belföld

Indul a Kánikula-kommandó

A hamarosan induló Kánikula-kommandó elnevezésű nyári élelmiszerbiztonsági célellenőrzéshez kapcsolódóan a hatósági ellenőrök a budafoki Campona bevásárlóközpontban végeztek úgynevezett mintaellenőrzéseket pénteken.

E vizsgálatok során szerették volna az érintetteknek – azaz a kereskedőknek, a hatósági embereknek, valamint az érdekvédelmi és szakmai szervezetek megbízottainak – bemutatni, hogy a hatósági ellenőrök egy-egy vizsgálat során mire is kíváncsiak. Az ellenőrök a “minta akcióban” megvizsgáltak árukat növény-egészségügyi, élelmiszerbiztonsági, -forgalmazási szempontból, valamint vendéglátóhelyeket ellenőriztek élelmiszerbiztonsági és higiéniai szempontból.

Nem a büntetés az elsődleges

Süth Miklós, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára az élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzés legfontosabb céljaként azt jelölte meg, hogy a fogyasztók asztalára továbbra is jó minőségű, biztonságos élelmiszerek kerüljenek a nyári hónapokban.

Az egyik legfontosabb szempont a vizsgálatoknál a nyomon követhetőség, és a megfelelő fogyasztói tájékoztatás megléte. Fokozottan fogják ellenőrizni a hatóságok azokat a kiemelt helyeket, ahol nyáron sok ember, turista fordul meg – fejtette ki az államtitkár. Süth Miklós hangsúlyozta: nem a büntetés az elsődleges szempont az ellenőrzések során.

A mostanihoz hasonló – az úgynevezett hatósági, kereskedelmi és fogyasztói megbízottaknak szervezett véleménycserét követően – ellenőrzést még a jövő héten is végeznek a szakemberek két vidéki helyszínen: csütörtökön Tiszafüreden, pénteken pedig Siófokon lesz “minta ellenőrzés”.

Elsősorban a strandokat vizsgálják

Vámos György, a Magyar Kereskedelmi Szövetség (MKSz) főtitkára hasznosnak nevezte a minta ellenőrzések gyakorlatát, mivel a kereskedők tanulhatnak az ilyen vizsgálatokból, mégpedig azt, hogy mire kell ügyelniük a későbbiekben. A hatóságok és a kereskedők, valamint a fogyasztók érdekei közösek, azaz jó minőségű, biztonságos élelmiszert kapjon az üzletekben a vásárló.

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára, aki szintén ott volt az ellenőrzésen, a borok esetében elsősorban a fogyasztók pontos és szakszerű tájékoztatását hiányolta. A tavaszi “Kikelet hadművelethez” hasonló nyári élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzés, az úgynevezett Kánikula-kommandó június 30-án indul és augusztus 25-ig tart. Az ellenőrzésekben nyolc hatóság vesz részt.

Elsősorban a fürdőket, a strandokat, a vendéglátó-ipari egységeket, valamint a taxikat ellenőrzik. Vizsgálatokra lehet számítani a tömegrendezvényeken is, vagyis ott, ahol több ezer ember fordul meg egyszerre. Ilyen lehet például a Sziget Fesztivál, vagy a Forma-1 verseny.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Az aranyér és a higénia kapcsolata

Az aranyér számít az egyik legkellemetlenebb és leginkább szégyellt betegségnek a társadalomban, nemtől és kortól függetlenül bárkit érinthet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.