Belföld

Továbbra is keresik az eltűnt motorcsónakost

Továbbra sincs meg a szombat délelőtt Zánka térségében motorcsónakjából kiesett 51 éves keszthelyi férfi, akit a vízimentők sötétedésig keresnek. A kutatást vasárnap is folytatják a vízimentők.

Szombaton délelőtt valamivel negyed 11 után érkezett riasztás a vízirendészetre a szemtanúktól, hogy egy gumi motorcsónak vezetője vélhetően a Balatonba esett. A pár perc alatt helyszínre érkező mentők nem találták meg a férfit, aki után azóta is folyik a kutatás. A teljes gázzal köröző üresen maradt motorcsónakot, amelyen a kormány oldalra kiakadva állt, 20 perc alatt sikerült megállítaniuk a vízimentőknek.

A vitorlázók körében közismert keszthelyi férfi éppen bójákat helyezett ki egy vitorlásversenyhez, így viszonylag egyértelműen be lehetett határolni az eltűnés helyszínét, de a viharos erejű szél nehezítette a keresést. A feltételezések szerint az erős szél miatti magas hullámzás dobhatta meg a sebesen haladó csónakot, vagy rosszullét okozhatta a férfi vízbeesését. Igen jól úszó, tapasztalt személyről van szó, aki azonban nem viselt mentőmellényt és a motorcsónakosok szokásától eltérően nem kötötte a kezéhez a hajó kulcsát, hogy a motor leálljon, ha ő vízbe esik.

A vízimentők délután már sonárral (vízben lévő tárgyak keresésére alkalmas berendezés) is keresték a férfit, de este nyolcig nem találták meg.

A vízirendészetnek és a vízimentőknek egyébként a szombati nap folyamán több bajba jutott szörföst és egy katamaránt is ki kellett menteniük.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.