Belföld

Elfogták a makói hármasgyilkosság gyanúsítottját

A rendőrség elfogta a makói hármasgyilkosság feltételezett elkövetőjét vasárnap kora délután Szegeden. A fiatalember részben beismerő vallomást tett.

A bűncselekmény gyanúsítottja egy 26 éves makói férfi, az egyik áldozat ismerőse – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A fiatalembert vasárnap kora délután, a holttestek megtalálását követő huszonnégy órán belül fogták el Szegeden. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi részben beismerő vallomást tett, a rendőrség őrizetbe vette, és több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene.

Az esettel összefüggésben a rendőrség keresett egy személygépkocsit, a jármű körözését azonban visszavonták, mivel azt időközben sikerült megtalálni.

Szombaton talált rá egy hozzátartozó a két nő és egy férfi összeszurkált holttestére a település belvárosában álló családi házban. Az áldozatok közül a 78 éves asszony a 21 éves lány nagymamája volt. A 26 esztendős férfi pedig egy helybéli orvos fia, és az unoka udvarlója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik