Belföld

Brutális hármasgyilkosság Makón

Három holttestet találtak egy makói családi házban. Az elsődleges adatok szerint erőszakos bűncselekmény áldozatai lettek. A holttesteket az áldozatok egyik hozzátartozója találta meg.

A bejelentés szombaton este érkezett a rendőrséghez – mondta a helyszínen Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Helyszíneléskor két nő és egy fiatalabb férfi holttestére bukkantak. Az áldozatokon szúrt és vágott sérülések voltak.

Az áldozatok közül az idős nő a fiatal lány nagymamája volt, a fiatal férfi pedig egy helybéli orvos fia, és az unoka udvarlója.
A fiatalok között évek óta kiegyensúlyozott, jó kapcsolat volt – állították egybehangzóan a szomszédok, akik nem hallottak semmi különös zajt szombat este, amikor a bűncselekmény feltételezhetően történt.

Folyik a helyszíni szemle (fotó: MTI)

Folyik a helyszíni szemle (fotó: MTI)

A bűncselekmény okáról a rendőrség jelenleg nem tud felvilágosítást adni – közölte a szóvivő. Az esettel összefüggésben a rendőrség keresi a ERE-658-as forgalmi rendszámú Opel Astra személygépkocsit. Jelenleg a helyszíni szemle, az adatgyűjtés, a tanúkutatás, és az eset körülményeinek felderítése folyik. A rendőrség több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – tette hozzá Szenti Szabolcs.

A Makó belvárosához közeli utcát, ahol a hármasgyilkosság helyszíne található a rendőrök mindkét irányból teljes szélességében lezárták.

Makón két hónapja történt egy hasonló, három halálos áldozatot követelő tragikus eset. Március 6-án két férfi és egy nő holttestét találták meg egy makói családi házban. Abban az ügyben az elsődleges adatok szerint egy harmincéves férfi lelőtte négy évvel idősebb élettársát és egy negyvenöt éves férfit, majd reggel öngyilkos lett.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.