A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a galgamácsai házaspár Ausztriából tartott hazafelé az M1-es autópályán vasárnap. Egy személykocsi hosszan követte őket, majd a 83-as főút lehajtójánál megelőzte és egy elhagyott bekötőútra terelte a házaspár autóját.
A házaspár elmondása szerint az elkövetők valamilyen igazolványt mutattak fel, hogy a hivatalosság látszatát keltsék, és közölték velük, hogy csomagjaikat lefoglalják. Elvették csomagjukat és a náluk lévő 3000 euró készpénzt, majd megkötözték és az autójukban hagyták a házaspárt, de a kocsi indítókulcsát magukkal vitték.
Az 59 éves férfi és 57 éves felesége nagy nehezen kiszabadította magát és értesítette a rendőrséget.
A rablással okozott kár egymillió forint – mondta a sajtóreferens.
Az egyik tettes 35-40 év körüli, a másik 28-30 éves. Utóbbi dadogva beszélt és törte a magyart. A harmadikról nem tudtak személyleírást adni a sértettek.