Belföld

Három kisgyerek halt meg szén-monoxid-mérgezésben Tüskeváron

Másfél órás orvosi segítségnyújtás és küzdelem ellenére mindhárom gyermek életét vesztette a Veszprém megyei Tüskevár községben egy családi házban keletkezett tűz miatti szén-monoxid-mérgezésben.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: az egy, kettő és hároméves kisgyermek egy szobában tartózkodott, ahol a függöny kapott lángra, a gyerekek szén-monoxidot lélegeztek be. Győrfi Pál tájékoztatása szerint a helyszínre két mentőhelikoptert és több rohamkocsit is riasztottak, de mindhárom gyermeknek leállt a szíve és a másfél órás küzdelem és többszöri újraélesztés ellenére sem sikerült az életüket megmenteni.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, a tűzoltókat is riasztották a helyszínre, de mire kivonultak, a tüzet már megfékezték. Hozzátette: jelenleg tart a tűzvizsgálat, egyelőre nem tudni, mitől kapott lángra a függöny a tüskevári családi házban.

A megyei rendőrség sajtóügyeletese szerint az édesanya mindössze öt percre ment át a szomszédba, ez idő alatt keletkezett a tűz, és a függöny mellett egy tollpárna is meggyulladt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik