Belföld

Felgyújtották az esztergomi polgármester autóját és házát

Benzinnel töltött palackkal felgyújtották Esztergom polgármesterének autóját, majd a város külterületén lévő, épülőfélben lévő házához kellett vonulni a tűzoltóknak, itt a tetőszerkezetet gyújtották fel.

Kedden hajnalban a jelenlegi lakásom előtt álló autó riasztójára ébredtem fel – mondta el Meggyes Tamás polgármester, aki azt látta, hogy az autó vezetőülése ég és tüzet egy vödör vízzel eloltotta. A megérkező tűzoltóktól tudta meg, hogy Esztergom-Búbánatvölgyben ég egy családi ház, melyről később kiderült, hogy az övé.

Autója teljesen kiégett (Fotó: MTI)

Autója teljesen kiégett (Fotó: MTI)

A ház tetőszerkezete leégett, és megsemmisült az épület fából készült hátsó része is. A helyszínen 8-10 benzines kannát hagyott hátra a gyújtogató – közölte polgármester, aki szerint tettes nem üzenni akart, hanem kárt okozni.

Meggyes Tamás közleménye

“Úgy hiszem, az elmúlt időszakban megnövekedett általános gazdasági problémákra és társadalmi elkeseredettségre vezethető vissza az a ma hajnali támadás, amelynek során a családi házamat és szolgálati autómat ismeretlen tettesek felgyújtották. A hasonló szélsőséges cselekményeket nemcsak politikai képviselőként, de családapaként és magyar állampolgárként is igen sajnálatosnak tartom. A brutális tettet olyan támadásnak gondolom, amely kizárólag egy szűk, agresszív csoport érdekeit szolgálhatja. A mai akciótól függetlenül folytatni szeretném azt a programot, amely mindenkor Esztergom és az ott élők érdekeit tartja szem előtt. Az elszomorító támadás ellenére is eltökélt vagyok, azt a politikát viszem tovább, amit a 2008. március 9-ei, a helyi kérdéseket is megfogalmazó, bizalmi népszavazáson az esztergomi voksolók több mint kétharmada támogatott.

A családomat és tulajdonomat ért mai támadás ügyében a rendőrség hivatalból nyomozást indított. Úgy gondolom, ma mind a politikában, mind a közélet más területén több elfogadásra, toleranciára, Magyarországon pedig több nyugalomra, a hasonló agresszív eseteket megelőző párbeszédre, konstruktív vitára lenne szükség.”


Üres benzineskannákat találtak a ház mellett (fotó: MTI)

Üres benzineskannákat találtak a ház mellett (fotó: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik