Belföld

Göncz félremagyarázza a pilisszentkereszti esetet?

admin
admin

2008. 04. 01. 20:09

Nem tekinthető többségi-kisebbségi ügynek a pilisszentkereszti szlovák önkormányzatot érintő döntés. A szlovák kormány beavatkozásával ugyanakkor elismerte a kisebbségek kollektív jogait - mondta Göncz Kinga. Pozsony szerint a magyar külügyminiszter félremagyarázza az esetet.

“Azzal, hogy a szlovák kormány beavatkozott, illetve
szóvá tette ezt az egész kérdést, azzal tulajdonképpen elismerte azt a kérdést,
ami eddig nem történt meg, hogy a határon túl élő kisebbségek ügye nemcsak az
illető országnak a belügye” – mondta a külügyminiszter. Szlovákia a
kisebbségi közösségi jogokat is elismerte ezzel a fellépéssel – tette hozzá.

A szlovák lépésekkel beigazolódott a magyar-szlovák alapszerződés azon
rendelkezése is, hogy a nemzeti kisebbségek védelme, az emberi jogok nemzetközi
védelmének szerves része, így nem az államok kizárólagos belügye és a
nemzetközi közösség figyelmének is tárgyát képezi – húzta alá Göncz Kinga. Magyarország
reméli, hogy ezt követően Szlovákiában is fokozott érzékenység lesz az ottani
kisebbségi jogok iránt és ez megkönnyíti a további tárgyalásokat a kérdésben –
tette hozzá.


Visszaigazolás Magyarországnak

A pilisszentkereszti kérdést a szlovák kormány emelte
diplomáciai üggyé. Az, hogy a Szlovák Köztársaság kormánya megkülönböztetett
figyelmet fordított egy önkormányzati hatáskörbe tartozó ügynek, visszaigazolás
Magyarországnak. Magyarország ugyanis számtalanszor szóvá tett már olyan
önkormányzati problémákat, amelyek a szlovákiai magyarokat érintették –
mutatott rá a miniszter.

Magyarország a legmagasabb szinten kezelte a pilisszentkereszti ügyet, egyebek
mellett úgy, hogy a köztársasági elnök a helyszínre utazott, a miniszterelnöki
hivatal és a külügyminisztérium is foglalkozott a kérdéssel, valamint a
kisebbségi ombudsman is vizsgálódott – mondta Göncz Kinga. A magyar diplomácia
vezetője kiemelte: Magyarország reméli, hogy mihamarabb rendeződik a kérdés.

Pozsony szerint Göncz félremagyarázza

Szlovákia semmiképpen sem ismeri el a kisebbségek kollektív jogait – közölte a szlovák külügyminisztérium röviddel azt követően, hogy Göncz Kinga magyar külügyminiszter nyilatkozata után.

A magyar diplomácia vezetője kijelentette: a szlovák kormány, mivel beavatkozott a pilisszentkereszti ügybe, egyszersmind elismerte a kisebbségi közösségi jogokat. Pozsony szerint ez durva félremagyarázás.

Az MTI pozsonyi irodájához eljuttatott közleményében a szlovák külügyi tárca határozottan leszögezte: Szlovákia “eddig sem ismerte el és a jövőben sem fogja elismerni a kisebbségek kollektív jogait.”

Pozsony ugyanakkor emlékeztetett a magyar kisebbségi ombudsman, Kállai Ernő vizsgálatának ugyancsak kedden nyilvánosságra hozott megállapítására, hogy a pilisszentkereszti szlovák kisebbségi önkormányzat irodájának elköltöztetése nem nemzeti, de nemzetiségi ügy, s mert a falu önkormányzata törvényellenesen hozta meg határozatát, ezért az ombudsman a döntés visszavonását kéri. Ennek fényében a szlovák diplomácia megállapítja, hogy a magyar külügyminiszter asszony “torzítja a faluban előállt helyzetet.”

Az ombudsman az ügyben hivatalból, egyszersmind annak nyomán indított vizsgálatot, hogy Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára erre felkérte. Kállai Ernő hivatalának megállapítása szerint a pilisszentkereszti önkormányzat több jogszabályi rendelkezés be nem tartásával hozott határozatot az átköltöztetésről.

“A Szlovák Köztársaság külügyminisztériuma elvárja a Magyar Köztársaság kormányától, hogy elvi következetességgel hozzájárul a Pilisszentkereszten előállt helyzet megszüntetéséhez, mert a helyzet a magyarországi szlovák nemzetiségi kisebbség jogainak csökkenését jelenti” – fogalmaz a szlovák külügy.

Az iroda miatt pattant ki az ügy

A pilisszentkereszti ügy azzal kezdődött, hogy egy héttel ezelőtt a helyi
képviselőtestület úgy döntött: egy, a mostanihoz közeli, felújított épületbe
költözteti a szlovák kisebbségi önkormányzat irodáját. Az önkormányzati
határozatot a szlovák többségű képviselőtestület hozta meg. A szlovák
önkormányzat azonban tiltakozott a döntés ellen.


A történésekre reagálva szerdán a szlovák kormány éles hangú
nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy “az ilyen lépések
egyedül a meglevő kisebbségi jogok mértékének csökkentéseként
értelmezhetők”. A szlovák kormány egyúttal arra kérte a nemzetközi
szervezetekben ülő szlovák képviselőket, hogy objektíven tájékoztassák ezeket a
szervezeteket. Ezzel párhuzamosan a szlovák külügyminisztérium bekérette a
pozsonyi magyar nagykövetet.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.