Belföld

Tífuszos beteg Zalaegerszegen

Várhatóan a hét végén elhagyhatja a kórházat az az indiai beteg, akit a múlt hét óta tífusszal kezelnek a Zala Megyei Kórházban - tájékoztatta Ribiczey Pál, az intézmény fertőző osztályát vezető főorvos.

A gyógyulófélben lévő beteg már láztalan és tünetmentes, ezért várható, hogy a hét végén hazaengedik a fertőző osztályról. Az további ellenőrzések után derül ki, hogy az illető eredményei negatívak lesznek-e, vagy a szervezetében kimutatható marad a betegség, ami egyes munkakörökben – például az élelmiszeriparban, gyermekintézményekben – nem teszi lehetővé a foglalkoztatását.

A beteg valószínűleg a Távol-Keletről hozta magával a fertőzést, ami miatt egy vele kapcsolatban álló személyt is megvizsgáltak. Ugyancsak indiai társa két nap után elhagyhatta a zalaegerszegi kórházat, miután megbizonyosodtak arról, hogy nem fertőződött meg tífusszal.

Ribiczey Pál információi szerint 20-25 éve nem találkoztak Zalaegerszegen tífuszos beteggel. Addig az időszakig ez a kór nem volt annyira ritka, Zalában évente 2-3 esetben is kerültek kórházba emiatt betegek. A Zalai Hírlap úgy értesült: a tífusszal kezelt beteg egy zalaegerszegi elektronikai cégnél dolgozik.

A betegség paratífusz, ami klinikai tüneteiben valamivel enyhébb a tífusznál. Amikor a beteg Magyarországra érkezett, panasz- és tünetmentes volt, s miután belázasodott, már nem is ment be a munkahelyére, a foglalkozás-egészségügyi szolgálaton keresztül azonnal kórházba utalták. A beteg munkahelyén, a környezetében dolgozó 40 kollégájánál – köztük külföldi állampolgároknál is – még a múlt héten elvégezték a szűrést. A vizsgálati eredmények szinte mindegyike megérkezett hétfőre, valamennyi negatív, a beteg időben történt jelentkezése miatt nem is nagyon volt esély arra, hogy megfertőződjenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik