Belföld

Nem tudni, hogy került drog a börtönbe

Még nem derült ki, hogyan került be kábítószer a debreceni büntetés-végrehajtási intézetbe. A rendőrség szerint az teljességgel bizonyos, hogy az ott dolgozók nem érintettek az ügyben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
emlékeztetett rá, hogy a debreceni börtönbe olyan előzetes letartóztatásban
lévő személyekhez jutott be kábítószer, akik ellen a főkapitányság bűnügyi
osztálya korábban jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása és kereskedelme
miatt járt el. Ezen ügyek közül több már bírósági szakaszban van.


A rendőrök a büntetés-végrehajtási intézet munkatársaival összehangolt
intézkedés keretében, kábítószer-kereső kutyák segítségével találtak a
zárkákban kábítószergyanús anyagokat. Még zajlik a toxikológiai vizsgálat annak
kiderítésére, hogy milyen kábítószert tartalmaz az anyag – tette hozzá Vezendi
Jánosné.

A szóvivő tájékoztatása szerint azt még nem lehet tudni, hogy a
feltételezhetően marihuánát tartalmazó cigarettát ki és hogyan juttatta be a
zárkákba. Megerősítette azonban, hogy az intézet dolgozói ebben nem érintettek.
Ha a toxikológiai vizsgálat alátámasztja a kábítószer jelenlétének tényét,
akkor kábítószer-fogyasztás alapos gyanújával is kiegészül az egyébként több
mint 20 érintettel szemben folyó korábbi eljárás.

Címkék: Belföld: Mozaik

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.