Belföld

Karsai: csak a családomat ne bántsák!

Karsai József – aki elsőként a FigyelőNetnek nyilatkozott – kemény retorziókra számít, amiért szembement a frakciófegyelemmel és választóit képviselve nemmel szavazott a társadalombiztosítási törvényről. A képviselő büszke arra, hogy 18 év után kimondta „megnyomorított választói” akaratát.

Mit vár ezek után a frakciójától?

Nagyon rendes, tisztességes emberek a frakciótársaim. Vannak páran, akik a régi barátságunkat megcáfolva rám szóltak.

Megfenyegették?

Ezt nem mondanám, de az elkövetkező napokban meglátjuk, mi a tényállás. Semmi mást nem tettem, mint a tiszta lelkiismeretem szerint döntöttem, és az öreg, idős, beteg, elnyomorodott választóim akaratát 18 év után kimondtam. Ők azt mondták, nem baj, ha nem kapunk semmit, megélünk zsíros kenyéren, de a gerincünk az maradjon meg, és mondhassuk azt, hogy van egy gerinces képviselőnk. Úgy kampányoltam, hogy én vagyok a meghosszabbított kezük a parlamentben. Tudom, hogy nehéz hetek következnek. Csak a családomat ne bántsák, ez az egyedüli kérésem.

Milyen retorziókra számít a frakció részéről?

Nem hinném, hogy bele mernek menni retorziókba, mert nem engem fognak etikai bizottság elé állítani, hanem 50 ezer embert. Ez egy teljesen szocialista körzet, amely ’90 óta szocialista, teljes biztonsággal, nehéz kampány nélkül megnyertem egyéniben a választást. Én ezeknek az embereknek tartozom, nem biznisz az egészségügy. Az én szavazatom nem eladó. Január egytől nem vagyok hajlandó az egészségbiztosításnak kiadni a saját és családtagjaim adatait. Mert ettől függ, biztosítást kötnek-e velem vagy a gyerekeimmel. Mert tudni fogják, szívbetegségre, rákra hajlamos-e.

Karsai a családját félti (Fotó: MTI)

Karsai a családját félti (Fotó: MTI)

Az utolsó szociáldemokrata értékrend, ami itt most ma elveszett. Ezt az értékrendet én a tetteimmel bizonyítom, amikor a szegényeket segítem. De most hogyan tovább? Még talán az oktatás maradt. Én azt mondom, az állami egészségügynél biztosabb nincs, és megér 12 ezer forintot minden magyar embernek, ha kell a költségvetésnek a pénz, fizessük be.

Milyen érzések kavarognak most önben?

Eddig úgy éreztem, ez a frakció annyira demokratikus, nem az állampárt utóda, hogy nem fog Karsaira haragudni, hogy a lelkiismerete szerint döntött. Hogy van egy ilyen képviselő, aki tényleg az embereket képviseli. Amikor kellett, a kormányt képviseltem, de az embereket sose hagytam cserbe. De tudom, ilyen nehéz idő még sose várt rám, ki fog vonulni az ügyészség, az APEH. Csak egy kérésem van, hogy a családomat hagyják békén.

Az MSZP megbünteti Karsait

Varjú László, az MSZP frakcióvezető-helyettese a FigyelőNetnek elmondta: az ilyen kihágásokért, mint amilyen Karsai József kiszavazása volt, 50 ezer forintos bírságot szoktak kiszabni, ám ez a mostani eset súlyosabb. Varjú hangsúlyozta: a február 18-i frakcióülésen fogják tárgyalni az ügyet, az etikai bizottság javaslatára a frakció fog határozni Karsai ügyében. A politikus azt sem zárta ki, hogy a renitens képviselőt összes pártban viselt tisztségéről visszahívják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik