Belföld

Gyurcsány megint adócsökkentést ígér

A jövő évtől a GDP 0,8 százalékával, azaz körülbelül 200 milliárd forinttal egészen biztosan csökkenteni lehet az adóterhet – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök az SZDSZ debreceni kihelyezett kampányülésén vett részt vendégként. A zártkörű megbeszélést követően úgy fogalmazott: a lehető legnagyobb adócsökkentést kell végrehajtani úgy, hogy ennek ne legyen elfogadhatatlan ára az állam működésére és a szociális biztonságra nézve.

Gyurcsány Ferenc egy hónapja a londoni Euromoney magazinnak szintén felvetette az adócsökkentés lehetőségét. Akkor úgy nyilatkozott, hogy a kormány a következő két évben a GDP-értékhez mérve fél százalékkal szeretné csökkenteni az átlagos adóterhet.

A miniszterelnök egyébként a pénzügyminiszter év eleji kijelentéseit erősítette meg. Veres János már korábban bejelentette, hogy minisztériumának 200 milliárd forint a mozgástere az adócsökkentésre. Olvassa el a korábbi cikkünket, melyben azt latolgattuk, milyen mértékű adócsökkentésre elég 200 milliárd.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.