Belföld

Új hírportálhoz toboroz újságírókat egy nagyvállalkozó

A politikai oldalakhoz kötődésen felülemelkedő, független internetes portált indít a közeljövőben Tarjányi Péter nagyvállalkozó – erről Tarjányi Péter, az új médiumot működtető Hangplusz Kft. tulajdonosa és ügyvezetője beszélt.

A név 2-3 héten belül lesz publikus, de nem kívánt róla beszélni, ahogy indulásuk pontos időpontjáról is csak annyit árult el, hogy „március végén érdekes dolgokat lehet majd látni az interneten”.

Közlése szerint egyelőre sem a site tematikájáról, sem anyagi hátteréről nem kívánnak nyilatkozni; mint mondta, szeretnék behozni Magyarországra az utóbbi 3-4 év internetes fejlődésének eredményeit, ugyanakkor olyan stábot felállítani, amely jobb- és baloldalról egyaránt fogad be munkatársakat.

Az MTI sajtópiaci információi szerint mintegy másfél tucat újságíróval indul a legfeljebb kétszer ennyi embert foglalkoztató lap, amelynek belvárosi irodája már épül.

Tarjányi Péterről pénteki cikkében az Index internetes hírportál megjegyzi: ő a korábban állami cégek átvilágításával is megbízott Proware Kft. tulajdonosa, a rendőrség különleges szolgálatának egykori őrnagya, aki – a lap tudomása szerint – másfél-kétmilliárd forintot fektetett a portál létrehozásába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik