Belföld

Fidesz: tiltott adatgyűjtés folyik Csepelen

Az adatvédelmi biztos hivatalához fordul a csepeli önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciója, mert a kerület szocialista polgármestere törvénysértő adatbázis-építést folytat - jelentette be Németh Szilárd, a képviselőcsoport tagja.

Az adatgyűjtés közpénzen, közintézményben folyik az önkormányzat által a közelmúltban meghirdetett “Közösen Csepelért Program” keretében – közölte sajtótájékoztatóján.

Az ügy részleteit ismertetve Németh Szilárd elmondta: december második felében Tóth Mihály, a kerület szocialista polgármestere – aki a csepeli MSZP elnöke is – és Vida István, a Csepp Televízió ügyvezetője olyan levelet küldött a kerületben lakó polgároknak, amelyben azt kérték: személyes adataikat megadva vegyenek részt az önkormányzat által meghirdetett programban. Hozzátette: a “Közösen Csepelért Programnak” készült egy honlapja is, ahol szintén kérik a polgárok személyes adatait.

Közölte: az önkormányzati tulajdonú Csepp Televízió a közelmúltban ötmillió forintot kapott azért, hogy részt vegyen a program népszerűsítésében, abban, hogy ezt az önkormányzat megvitassa a lakossággal. Németh Szilárd szerint vélhetően ennek a pénznek egy részét az adatkezelés finanszírozására fordítják.

Mint mondta, meggyőződése, hogy már a Fidesz által kezdeményezett népszavazási kampányt szem előtt tartva építi ki a helyi MSZP az adatbázist, hogy célzottan tudjon majd leveleket eljuttatni a csepeli polgárokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik