Belföld

Titkos marad a képviselők fizetése

Az Országgyűlés látható többséggel megszavazta két, az állami vezetők juttatásainak nyilvánosságra hozataláról szóló javaslat levételét a napirendről. A szocialista frakció februárra új javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a témában - közölte Nyakó István a párt szóvivője.

Nem szavaz az Országgyűlés a kormány azon javaslatáról, amely az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságát szabályozta volna.

A javaslat a képviselőket kötelezné rendszeres vagyongyarapodásának vizsgálatán felül az szja-bevallásuk nyilvánossá tételére is. Ezen felül a honatyáknak is számlát kéne hozniuk költéseikről, ráadásul a pluszjuttások is adókötelessé válnának.

A honatyák lesöpörték ugyanakkor a Fidesz beadványát is. Eszerint a miniszterek és államtitkárok illetményét és juttatásait is nyilvánosságra kellett volna hozni, és öt évre visszamenően bárki számára hozzáférhetővé kellett volna tenni.

Répássy Róbert szerint megdöbbentő, hogy a szocialisták lekérték a napirendről ezeket a javaslatokat. Szerinte ez azt jelenti, hogy továbbra is homályban marad, átláthatatlan lesz a kormánytagok javadalmazása és vagyonosodása, ami a javaslatok értelmében 2008. január 1-től lett volna nyilvános. Amiatt, hogy most lekerült a napirendről a két javaslat, már csak egy év múlva, 2009. januárjától lehet bevezetni az új szabályokat – tette hozzá a Fidesz frakcióigazgatója.

Nyakó István, az MSZP szóvivője erre úgy reagált az MTI-nek: februárra új javaslatot készítenek, amely remélhetőleg elnyeri a többi parlamenti párt támogatását is. Nem került le ez a téma az MSZP napirendjéről – hangoztatta, hozzátéve: hamarosan ötpárti egyeztetetést kezdeményeznek.

Budai Bernadett kormányszóvivő elmondta: a miniszterelnök üdvözli, hogy a szocialista frakció februárra új javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a témában. Hangsúlyozta: a kormányfő meggyőződése továbbra is az, hogy a közélet megtisztítását szolgáló javaslatokról elsősorban a parlamenti pártoknak kell megegyezniük.


Emlékeztetett arra: Gyurcsány Ferenc október 1-jén jelentette be a közélet megtisztítását szolgáló javaslatcsomagját, amellyel átlátható, ellenőrizhető és fair viszonyokat kívánt teremteni a politika világában. A javaslatok alapján elkészült törvényjavaslatok már az Országgyűlés előtt vannak: egy részükről még az idén, a többiről a tavaszi ülésszak során dönt a parlament.


A kormányszóvivő felidézte: az Országgyűlés december 3-án nagy többséggel elfogadta a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló javaslatot, amely szigorítja, egyszerűbbé teszi és egységesíti a vagyonnyilatkozat-tétel szabályait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik