Belföld

Új koalíciós szerződés a fővárosban?

Több ponton is változtatna a koalíciós szerződésen a budapesti MSZP, de az SZDSZ-nek is van néhány módosító javaslata, például a főpolgármesterek hatáskörét illetően. A megállapodás még távolinak tűnik.

A fővárosi MSZP-frakció olyan módosításokat szorgalmaz az SZDSZ-szel kötött koalíciós szerződésen, amelyekkel a következő három évre biztosíthatják a kiegyensúlyozott együttműködést anélkül, hogy újból változtatnának a koalíciós szerződésen – nyilatkozta Steiner Pál frakcióvezető hétfőn. John Emese SZDSZ-frakcióvezető később ígért információkat ez ügyben. Steiner Pál az MTI megkeresésére elmondta, hogy összeállították javaslatukat a koalíciós szerződés módosításának fő irányairól. Ezt annak kapcsán végezték el, hogy az MSZP és az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője politikai felkérést kapott a koalíciós szerződés módosításának összeállítására.

A szocialista politikus szerint a két frakcióvezető tárgyalásai nem voltak sikeresek ez ügyben. Nem jött létre egy olyan szövegszerű javaslat, aminek megfelelően javasolhatnák a koalíciós szerződés módosítását. Hosszú egyeztetések voltak, s ezek alapján az jól látszik, hogy a szabaddemokraták “nagyjából és egészében” nem módosítanák a koalíciós szerződést, csak a főpolgármester-helyettesek hatáskörét illetően – jegyezte meg a frakcióvezető.

Fókuszban a támogatások

Steiner Pál közölte, hogy az MSZP több ponton is indokoltnak tartaná a koalíciós szerződés módosítását. Az élet által kialakított technikai jellegű módosítások mellett vannak olyan javaslatok is, amelyek például az EU-s támogatások zavartalanságát biztosítanák. Emellett a szerződés módosítására a szocialisták szerint azért is szükség lenne, mivel maga a szerződés is rögzíti azt, hogy több kérdéskört 2007 március végéig értékelnek, áttekintenek. Ez azonban nem történt meg, nem foglakoztak például a koalíciós megállapodásban szereplő főpolgármesteri hivatali átszervezéssel sem, aminek rég lejárt a határideje – tette hozzá.

A szocialista politikus úgy véli, hogy ezekben a kérdésekben meg kellene egyeznie a koalíciós feleknek arról, hogy mikor, hogyan, miként veszik elő e témákat. Vannak olyan nagy ügyek, amelyekben a két koalíciós párt egyetért ugyan, de célszerű lenne, ha ezekről az irányelvekről a koalíciós egyeztető tanács szintjén váltanának szót. Ezt követően pedig már a várospolitikusokra hárulna a feladat például a hitelpolitika, a városfejlesztés és az egészségügy terén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik