Belföld

Igazoltató rendőrök erőszakoltak meg egy nőt

Rendőrök ellen indult ügyészégi nyomozás erőszakos nemi közösülés gyanúja miatt. Az egyenruhások állítólag egy igazoltatás során megerőszakolták a Hooligans együttes gitárosának egyik ismerősét.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: “május 7-én valóban történt ilyen jellegű és tartalmú feljelentés, ezért erőszakos nemi közösülés gyanúja miatt nyomozás indult rendőrök ellen”.

Bulvárlapok információja szerint egy közúti igazoltatás nyomán megerőszakolt és fajtalanságra kényszerített több rendőr egy 21 éves lányt Budapesten.

A lány – aki meg nem erősített források szerint a népszerű Hooligans együttes egyik tagjának barátnője – Miskolcról május 4-én hajnalban érkezett vissza a fővárosba, amikor a rendőrök közúti ellenőrzés miatt megállították a Múzeum körúton, majd megfenyegették, hogy elveszik a jogosítványát, mivel szerintük nem volt bekötve a biztonsági öve.

A Blikk szerint a rendőrök először kenőpénzt kértek, majd miután a nő erre nem volt hajlandó, arra való hivatkozással, hogy vérvételre szállítják, beültették egy autóba, és egy elhagyatott mellékutcába vitték. Itt az egyikük megerőszakolta, másikuk pedig orális szexre kényszerítette. Az áldozat elmondása szerint az esetnél összesen öt rendőr volt jelen.

A Blikk információi szerint a rendőrök visszavitték a lányt az autójához, egy egyenruhás lakásáig kísérte, ahol megfenyegette, ha feljelentést tesz, “a világ legrosszabb dolga történik vele”, és elvett tőle 20 ezer forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik