Belföld

155708

Fabio Capello, a Real Madrid olasz vezetőedzője visszafogottan ugyan, de dicsérte a csapatba góllal visszatérő angol David Beckhamet, akinek a főszereplésével a blancók idegenben győzték le a Real Sociedadot a hétvégi fordulóban.

Miután David Beckham bejelentette, hogy augusztustól a Los Angeles Galaxyban folytatja pályafutását, Fabio Capello, a Real Madrid vezetőedzője úgy döntött: az angol labdarúgó a következő fél évben csak edzhet a csapatnál. Az álláspontján azonban kénytelen volt változtatni, a királyi egylet ugyanis a vártnál gyengébben szerepelt az angol középpályás távollétében: négy mérkőzésből kettőt elveszített a bajnokságban, és időközben a Spanyol Kupától is elbúcsúzott.

Beckham a Real Sociedad ellen újra kezdőként jutott szóhoz, és az ő pazar szabadrúgásgóljával egyenlített a Real Madrid, majd később Ruud van Nistelrooy is eredményes volt. Capello valamennyi játékosát megdicsérte, az angolról külön is szólt. “Fontos gólt szerzett és jól is játszott. Már korábban is elmondtam, így csak ismételni tudom magam: Beckham értelmes ember és mindig példaértékű volt a hozzállása. Az elmúlt hetekben keményen edzett, ezért döntöttem úgy, hogy a csapatba állítom. A múlttal már nem akarok foglalkozni, vele is már lezártam a történteket” – magyarázta Capello.

Nem csak a vezetőedző, hanem a játékostársak is állást foglaltak a Beckham-ügyben. “Különleges mérkőzés volt ez a számára. Mindenáron bizonyítani akart, és sikerrel is járt” – nyilatkozta a kapus, Iker Casillas. “Beckham gólja kulcsfontosságú volt. Nagyon örülök, hogy visszatért a kezdőcsapatba, és annak különösen, hogy ilyen pazar gólt szerzett” – vette át a szót Ruud van Nistelrooy.

A Real jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban, a Real Betisszel remiző Sevilla két ponttal előzi meg, míg a listavezető, a Racing Santandert a hétvégén

Ajánlott videó

Olvasói sztorik