Belföld

Megalakult az Összhaderőnemi Parancsnokság

Az összhaderőnemi parancsnokság létrehozása a Magyar Honvédségben (MH) zajló másfél évtizedes átalakulási folyamat legfontosabb lépése - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök kedden Székesfehérváron, a parancsnokság ünnepi, alakuló állománygyűlésén.

A köztársasági elnök – a MH főparancsnoka – hangsúlyozta: “a magyar haderő struktúrája végleges, ami az összhaderőnemi parancsnokság felállításával stabil középszintű vezetést kapott”. Szavai szerint az új parancsnokság “nemcsak az eddigi haderőnemi parancsnokságok és más támogató parancsnokságok egyes feladatait veszi át, hanem biztosítja a szövetségesi és a nemzetközi szerződésekből eredő katonai kötelezettségek, a nemzetközi terrorizmus elleni harc feladatainak teljesítését, továbbá a polgári hátország katasztrófavédelmi támogatását is.”

Hozzátette: a honvédelmi tárca 24 500 főnyi létszámából az új parancsokság alá 19 400 fő, vagyis a teljes állomány 80 százaléka tartozik. Szavai szerint a honvédelmi vezetés és irányítás rendszerének újragondolását a nemzetek biztonsági koncepciójának változása, valamint a szükséges biztonsági garanciák és a nemzetközi műveletekben való fokozott részvétel is szükségessé tette.

Az új, középszintű, parancsokság kialakításával hatékonyabbá, korszerűbbé, egységesebbé válik a csapatok vezetése, irányítása, megvalósul az egységes követelménytámasztás, a kiképzések, gyakorlatok és a békeműveletek egy kézben tartása – mondta Szekeres Imre.

Új filozófiájú, az MH hadrendi elemeit kompletten kezelő vezető szervezet jött létre, amely képes nemcsak itthon, hanem a világ más tájain is a nemzetközi szervezetek felkérésének eleget téve, feladatait ellátni – jelentette ki a miniszter.

“Ez a szervezeti modell (…) Európa egyik legmodernebb haderejét hozza létre (…) mert a folyamatos technikai modernizációval és a munkakörülmények javításával együtt szeretnénk, ha a Magyar Honvédség térségünk legkorszerűbb haderejévé válna” – tette hozzá Szekeres Imre.

A további változásokról elmondta: január elsejétől a korábbi 32 hivatal helyett a honvédség fejlesztési, kutatási és logisztikai, valamint a közgazdasági és pénzügyi feladatait, továbbá az infrastrukturális tennivalóit ellátó, három korszerű ügynökséget alakítottak ki.

Létrehozták az országos lefedettséget biztosító, ügyfélközpontú, hatékony és gazdaságos toborzási és hadkiegészítési intézményrendszert, s az idén elkészül a magas szintű egészségügyi ellátást nyújtó, központi honvéd kórház.

Az alakuló állománygyűlésen – amelyen ott voltak a MH vezetői, továbbá az érintett térségek önkormányzati és egyházi vezetői is – kinevezések és előléptetések kihirdetésére is sor került. A köztársasági elnök Tömböl László vezérőrnagyot, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnokát altábornaggyá léptette elő. Benkő Tibor dandártábornokot, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnokának szárazföldi helyettesét, Varga János dandártábornokot, a parancsnokság légierő-helyettesét, Hazuga Károly dandártábornokot, a parancsnokság logisztikai helyettesét, és Tánczos László dandártábornokot, a parancsnokság törzsfőnökét vezérőrnaggyá léptette elő Sólyom László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik