Belföld

Már kaphatók a pirotechnikai eszközök

Szilveszterkor este hat és másnap reggel hat óra között lehet használni az engedéllyel rendelkező árusoktól vásárolt II-es kategóriába sorolt pirotechnikai eszközöket.

Csütörtöktől vásárolhatók legálisan a szilveszterkor használható pirotechnikai eszközök; a rendőrség munkatársai szerdai sajtótájékoztatójukon arra figyelmeztettek, hogy csak engedéllyel rendelkező árusnál vásároljunk. Kincses Ildikó, az ORFK igazgatásrendészeti főosztályvezetője közölte: december 28-tól kaphatóak az úgynevezett II-es pirotechnikai osztályba sorolt termékek, amelyeket december 31-én 18 órától január 1-jén reggel 6 óráig használhatók fel. Hozzátette: idén változott néhány termék besorolása. Ezért elképzelhető, hogy egyes termékek, amelyek tavaly még megvásárolhatók voltak, idén már nem találhatók az árusoknál, mert átkerültek a szilveszterkor is tiltott úgynevezett III-as csoportba.

Ugyanakkor az év közben is használható I-es csoportból, a játékos beltéri pirotechnikai termékek közül is kerültek át eszközök a II-es csoportba – tette hozzá.

Az ezredes az MTI kérdésére elmondta: azokat a termékeket, amelyeket az árusok raktáron tartottak, de még nem járt le a szavatossági idejük és változott a besorolásuk, kiegészítő címkével kell ellátniuk az eladóknak. Hangsúlyozta: a saját biztonságuk érdekében csak magyar címkével ellátott terméket és kizárólag engedéllyel rendelkező árustól vásároljunk.

Az MTI-nek a tájékoztatót követően Kincses Ildikó elmondta: arra kérték az árusokat, hogy az engedélyüket jól látható helyen helyezzék el a standjuknál. Szólt arról is, hogy országszerte több száz helyre kértek engedélyt pirotechnikai eszközök árusítására, elsősorban bevásárlóközpontok mellé.

Kincses Ildikó arra hívta fel a figyelmet, hogy az engedélyhez kötött termékek engedély nélküli birtoklásáért akár 50 ezer, felhasználásáért akár százezer forintig terjedő bírság is kiszabható. Emlékeztetett: múlt évben több mint 500 szabálysértési eljárást indítottak. Közölte: ha valaki nem használja fel a vásárolt terméket, akkor azt vissza kell vinnie.

Huszák András, a REBISZ Tűzszerész Szolgálat Készenléti Alosztály vezetője a pirotechnikai eszközök felhasználása kapcsán arra figyelmeztetett, hogy azt ne használják beltérben, illetve közvetlenül villamos vezeték alatt valamint emeletes házak közvetlen közelében

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik