Belföld

Tisztújítás az MDF Vas megyei szervezetében

Gróf Istvánt választották meg az MDF Vas megyei szervezete elnökének a karácsony előtt lezajlott tisztújítás során - jelentette be szerdán sajtótájékoztatóján maga az új elnök, aki eddig is betöltötte ezt a posztot.

Elmondta: az elnöki tisztségre két jelölés érkezett, a megyei választmány többsége azonban az eddigi vezetésnek szavazott bizalmat. A Vas megyei választmány alelnökévé Racker Bélát és Nagy Imre Győzőt, az MDF szombathelyi szervezetének elnökét választották meg. A párt országos választmányába Gróf Istvánt, Dénes Józsefet és Kuglics Gábort delegálták.

Gróf István elmondta: a megyei választmány ülésén értékelték a párt önkormányzati választáson nyújtott teljesítményét. Míg szavai szerint az országgyűlési választások egyértelmű sikerként könyvelhetők el, a helyhatósági választásokon az MDF szereplése inkább tisztes helytállásnak nevezhető.
Az MDF Vas megyei elnöke kiemelte: a rendszerváltás óta először nem sikerült bejutniuk a megyei közgyűlésbe, a települések önkormányzataiban azonban – szavai szerint – nemcsak jelen vannak, de fontos pozíciókat is betöltenek képviselőik.

Az MTI kérdésére válaszolva Gróf István megerősítette: Szabó Gábor, Szombathely alpolgármestere, aki az MDF támogatásával pártonkívüliként szerzett mandátumot, az önkormányzati választások után belépett a pártba és pozíciójából adódóan ő is tagja a megyei választmánynak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik