Belföld

A zavargások 100 millióba kerültek

A szeptember–októberi budapesti zavargások és az erről megjelenő tudósítások nagymértékben járultak hozzá ahhoz, hogy októberben 40 ezerrel csökkent a fővárosi szállodai vendégéjszakák száma, illetve ennek következtében 127 millió forinttal a bevétel.

Pál Béla, az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának szocialista alelnöke Somogyi Zoltán, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkárának a keddi bizottsági meghallgatáson elmondott tájékoztatóját foglalta össze az MTI-nek.

Az ülésen elhangzott az is, hogy a Magyar Turizmus Zrt. Téli invázió elnevezésű, Magyarország imázsának erősítését célzó kampánya több mint 100 millió forintos támogatást kap, 40 millió forintot a szakmától, a többit a minisztérium biztosítja a turisztikai célelőirányzat terhére – mondta Pál Béla.

A bizottság alelnöke az ülésen azzal a kéréssel fordult képviselőtársaihoz, hogy tegyenek meg mindent a politizálás parlamentbe történő visszaszorításáért, illetve azért, hogy senki ne keltse külföldön Magyarország rossz hírét. Személyes példamutatásra és párbeszédre van szükség annak érdekében, hogy a politikai megosztottság csökkenjen – hangsúlyozta Pál Béla, hozzátéve, hogy javaslatával a jelen lévő képviselők is egyetértettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik