Belföld

Orbán-beszéd: nem értenek egyet a politológusok

Lényegesen eltér a politológusok véleménye az október 23-iki ünnepségek után a fővárosban kialakult helyzetről, illetve az Orbán Viktor által kezdeményezett, a reformokról tartandó népszavazás megítélésében.

Kéri László elöljáróban csak annyit mondott, hogy egyelőre nem látható a helyzet végkimenetele. A politológus szerint ugyanis mindkét “végletes forgatókönyv” bekövetkezésére azonos esély van: vagy vérbe borul a város, vagy a tömeg belefárad a hat hete tartó hisztériába, és a hétfő esti “csúcs” után békésen hazamegy. A szakértő úgy vélekedett, hogy a hetek óta mesterségesen hergelt tömeg a politikai biztatás miatt nekibátorodhat, az ünnep miatt pedig sokan forradalmárnak érzik magukat. Ha a rendőrség megfékezésük során “elveti a sulykot”, akkor kölcsönösen rosszul reagálhatnak a felek.
A tömeg viselkedését nem lehet megjósolni, mert iszonyúan meg tud vadulni – jegyezte meg Kéri László, hozzátéve, hogy 1988 óta ez az első olyan demonstráció, amire nem mer kimenni bámészkodónak.

Stumpf a rendőröket hibáztatta

Stumpf István dilettáns rendőri fellépésnek minősítette azt, hogy a “rendőrség megpróbálta rászorítani a pár száz fős randalírozó tömeget az Astoriánál a Fidesz gyűlésén résztvevő békés hallgatóságra”. “Az én fejemben ez nem zárja ki azt az értelmezési lehetőséget, hogy ez egy nagyfokú provokáció” – mondta a Századvég Alapítvány elnöke, hozzátéve, hogy “a rendőrség megpróbálta összemosni a békésen tüntetőket a radikálisabb tüntetőkkel, ahelyett, hogy elszigetelte volna őket”.
A szakértő úgy látja, mintha a rendőrség az MTV székházánál tanúsított bátortalan fellépését itt akarná megtorolni. Leszögezte: tarthatatlan, amit a rendőrség művel, és ennek “súlyos politikai következményei lesznek”.

Nehéz megfogalmazni a kérdést

Kéri László egyébként Orbán Viktor beszédével kapcsolatban úgy fogalmazott: a Fidesz elnöke két rossz közül választhatott: vagy felelőtlenül felhergeli az embereket, akik valószínűleg hallgattak volna rá, vagy egy semmitmondó beszéddel csalódást okoz híveinek. Ígéretével, amely szerint kedden ügydöntő népszavazási kezdeményezéseket nyújtanak be a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és a demokratikus garanciák kérdésében, a lehető legjobb megoldást választotta, mert olyat ígért, amit a tömeg megünnepelhetett – vélekedett a szakértő.

Kéri László ugyanakkor “gyerekbeszédnek” nevezte a kezdeményezést, mert ismertetése szerint a népszavazási törvény nem teszi lehetővé, hogy költségvetést érintő kérdésben népszavazást lehessen kiírni. Az Alkotmánybíróság hetekig tárgyalni fogja a beadványt – jósolta.

Stumpf István ugyanakkor úgy vélte, hogy a Fidesz politikusai valószínűleg úgy fogják megfogalmazni a népszavazásra bocsátandó kérdéseket, hogy azok az alkotmánybírósági próbát kiállják. Emlékeztetett: a kórházprivatizációval kapcsolatos szavazás is érintette a költségvetést. Hangsúlyozta azonban, hogy még nem lehet értelmezni pontosan, mi a Fidesz szándéka.

Török: demokratikus volt Orbán

Török Gábor politológus véleménye szerint Orbán Viktor demokrata, nem konfliktuskereső beszédet tartott az Astoriánál. A Vision Consulting igazgatója az Index internetes portálnak úgy nyilatkozott, hogy egy politikust a tettei szerint kell megítélni, ezért nem lényeges, hogy a Fidesz elnöke megijedt az esetleg bekövetkezhető erőszakos cselekedetektől, vagy az ellenzék vezére őszinte demokrata. A lényeg, hogy a Fidesz-elnök határozottan a demokratikus kereteken belül kíván maradni. Fontos volt például az a mondata, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a jó célt sem szabad rossz eszközökkel elérni. Ez alighanem a Fidesz-tábornak szólt – vélte az elemző.

Kifejtette, hogy a népszavazási javaslat több szempontból is kiválóan megfelel Orbán céljainak. Segítségével úgy lehet lecsengetni a mindennapos Kossuth téri demonstrációs hullámot, hogy egyben tovább is görgetik azt. A híveket nem kell hazaküldeni, tétlenségre kérni. Sőt, a népszavazás kiírásához szükséges aláírások gyűjtése (legalább kétszázezer kell belőlük) az aktivistáknak feladatot, a politikusoknak, elemzőknek, a sajtónak témát ad hónapokon keresztül – magyarázta Török Gábor. Hozzátette: a referendum ugyanakkor vitán felül békés, demokratikus, alkotmányos eszköz, ellenfeleik nem vádolhatják Orbánékat azzal, hogy az utcára viszik a politikát.

Véleménye szerint a folyamat akár az egész országnak is hasznos lehet, hiszen eddig elmaradt a reformjavaslatok, az ország jelenlegi helyzetéből kivezető út alapos megvitatása, a népszavazási kérdések kapcsán pedig végre sor kerülhet erre. Nem lesz persze könnyű megfogalmazni a konkrét kérdéseket, amelyekről még egy szót sem hallhattunk – mutatott rá Török Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik