Belföld

Juhász: nem lesz durranás az MSZP kongresszusán

Az MSZP szombati kongresszusán nem lesz szó személyi kérdésekről, nem lesz alapszabály-módosítás, hanem olyan belső pártvitát folytatunk, ami előkészíti a szocialista párt megújítását – közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc.

„A nagy durranás az lesz, hogy nem lesz nagy durranás” – jelentette ki az MSZP alelnöke azzal kapcsolatosan, hogy ez a kongresszus nem a tisztújításról és nem személyi kérdésekről szól, mivel azokról várhatóan csak a jövő tavasszal határoz a szocialisták legfelsőbb döntéshozó fóruma.

A politikus szavai szerint a szombati kongresszus kezdetén az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról emlékeznek meg, ezt követően Gyurcsány Ferenc kormányfő értékeli az ország helyzetét, a kormányzás és az MSZP feladatait, utána nyolc szekcióülésen vitatják meg a párt szervezeti, működési és egyéb kérdéseit, végül Hiller István pártelnök tesz javaslatot a következő kongresszus feladataira.


Juhász Ferenc elmondta még, hogy olyan kérdésekről tárgyal a tanácskozáson a hatszáz küldött és száz meghívott, mint a szocialista párt választási eredményei, az MSZP megújítása és társadalmi kapcsolatainak szélesítése, a párt feladatai az önkormányzatokban, a szocialista párt működését megnehezítő alapszabályi elemek megszűntetése.


Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke egyébként csütörtökön egy televíziós nyilatkozatában elmondta: az MSZP szombati kongresszusának egyik fő témája, hogyan alkalmazkodjon a párt ahhoz az új helyzethez, hogy a Fidesz alapvetően stílust és politikai tartalmat is váltott: a stílusát egy Berlusconi-féle Forza Italia-forgatókönyv szerint építi tovább, folyamatosan tovább értékeli le a parlamenti munkát, a demokratikus intézményrendszert, s a súlypontját áthelyezi az utcai demonstrációra, az erőfitogtatásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik