Belföld

Tovább tart a koalíciós alku a fővárosban

Nem hozott előrelépést az MSZP és az SZDSZ csütörtöki fővárosi koalíciós egyeztetése, ami a jövő héten folytatódik - közölték a találkozó résztvevői az MTI-vel, akik szerint nem kizárt, hogy csak november második hetében választhatják meg a főpolgármester-helyetteseket, hozzák létre a bizottságokat.

Az MSZP továbbra is négy főpolgármester-helyettesben gondolkodik, s ebből hármat ők adnának. Csütörtökön a posztokra esélyes Gy. Németh Erzsébet, Hagyó Miklós és Horváth Csaba, az egyeztetéstől függetlenül külön-külön megbeszélést folytatott Demszky Gábor főpolgármesterrel – tudta meg az MTI városházi forrásokból.

A koalíciós megbeszélésen az SZDSZ az általuk szorgalmazott három helyettes mellett érvelt, amiből kettőt a szocialisták adnának. Az SZDSZ legutóbbi indítványát, hogy a kulturális terület kerüljön át a főként gazdasági kérdésekkel foglalkozó főpolgármester-helyettesük területéhez, nem támogatta az MSZP budapesti pártvezetése. Ez ugyanis azzal járt volna, hogy az egészségügyi és az oktatási terület kerülne egy szocialista főpolgármester-helyetteshez. Ez a feladatmegosztás teljesen eltérne az elmúlt 16 év gyakorlatától.

Az SZDSZ szorgalmazza azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlésbe Demszky Gábor új csapatának tagjaként bejutott Bojár Iván, aki egy építészkritikai lap főszerkesztője, tanácsnokként, “kvázi” főpolgármester-helyettesként irányítsa a kulturális területet. A korábbi kulturális főpolgármester-helyettes területéről leválasztanák a nagyrendezvényeket, amelyek ezután a főpolgármester közvetlen irányítása alá kerülnének.

A szocialisták kezdeményezték, hogy Demszky Gábor főpolgármester és Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke bevonásával egyeztessenek arról, hogy Szolnoki Andrea eddigi főpolgármester-helyettes és Havas Szófia, az egészségügyi bizottság volt alelnöke miként tevékenykedjen együtt a jövőben.

Az MSZP indítványozta azt is, hogy a kiemelt fejlesztésekkel, a stratégiai kérdésekkel, valamint a közüzemekkel foglalkozó bizottságot vonják össze. Ennek a területnek az irányítását Hunvald Györgyre, a VII. kerület szocialista polgármesterére bíznák.

Az SZDSZ álláspontját Mesterházi Ernő, a főpolgármester személyes tanácsadója és Ikvai-Szabó Imre frakcióvezető képviselte. Lakos Imre budapesti pártelnök az SZDSZ országgyűlési frakciójának kihelyezett ülésén vett részt. A szocialisták képviseletében Steiner Pál és Danielisz Béla frakcióvezető-helyettesek tárgyaltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik