Belföld

Útlezárással demonstrálnak Körmendnél

Félpályás útlezárással tiltakoznak civilek a kormány politikája ellen Körmend közelében, a körforgalmú csomópont után 500 méterre. A tüntetők az út Budapest felé vezető sávját foglalják el tizenhat személygépkocsival, néhány kerékpárral és motorkerékpárral.

A közlekedés lámpás forgalomirányítás mellett zajlik, a helyszínt a rendőrség is biztosítja. A demonstrálók magyar zászlókkal fellobogózott autóin “Gyurcsány takarodj!”,”Pénzt a vidéknek!”, “Igazi demokráciát akarunk!”,”A politikusok gazdagok és ti?!”, “Nem félünk!”, “Kitartás magyarok!” feliratok olvashatók.

Brunerszky László, a demonstráció szervezője az MTI-nek a tüntetés helyszínén elmondta: nem értenek egyet a hatalmon lévő kormánnyal, a megszorításokkal, a konvergenciaprogrammal, azzal, ahogyan szavai szerint “el akarják adni az országot”. “Mi ezt értjük a politikai baloldalra és jobboldalra egyaránt (…) mi azt szeretnénk, hogy tényleg olyan emberek kerüljenek választott tisztségekbe mind helyi, mind megyei, mind pedig országos szinten, akik valóban akarják és képesek is megoldani a problémákat” – jelentette ki.

Brunerszky László elmondta: ennek érdekében új választások kiírását, szakértői kormány megalakítását, új alkotmány kidolgozását és elfogadását akarják elérni. A demonstrálók közül többen hangot adtak annak a véleményüknek is: szeretnék tudni, hogy ha a jelenlegi ellenzék kerülne hatalomra, mit kezdene az ország problémáival.

“Ha létezik Orbán-csomag, annak az elemeit is szeretnénk megismerni” – mondta egyikük, névtelenségéhez ragaszkodva. A demonstrálók egyetértettek abban, az egész magyar politikai elitet le kellene cserélni.

A demonstráció szervezőinek tájékoztatása szerint vasárnap 18 óráig tart a rendőrségen előre bejelentett megmozdulás, hétfőn pedig hasonló tüntetést szerveztek Körmend mellett, a 86-os főúton, Zalaegerszeg irányában is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik