Belföld

Orbán: álljon át az MSZP!

A Fidesz pénteken négy órától megtartja a Kossuth téri nagygyűlését, amelyre magyar zászlóval, mécsessel és vekkerrel várnak minden demokratát. Orbán szerint Gyurcsány gazdasági válságot okozott, és arra kéri az MSZP-s képviselőket, álljanak át a Fidesz oldalára. Hosszú tüntetés-sorozat várható.

Mivel az Orbán Viktor által hétfőn szabott határidőn belül a kormánykoalíció nem tett határozott lépést a kormányfő leváltására, a Fidesz megtartja a Kossuth térre tervezett nagygyűlését – jelentette be a Fidesz elnöke csütörtök délután.

Orbán megismételte: vasárnap történelmi választás zajlott le, amely után semmi nem lesz már olyan, mint azelőtt, hiszen az igazság, őszinteség történelmi győzelmet aratott. A Fidesz elnöke szomorúan látja, hogy az MSZP nem tett eleget a népakaratnak és Sólyom László szavainak, azaz nem menesztette a kormányfőt.

A szocialista párt Orbán szerint úgy döntött, hogy csapdában tartja az országot, és feláldozza azt Gyurcsány Ferencért. Hozzátette: ezzel másodszor áldozta fel a párt az országot. Tavasszal 1000 milliárdba került Gyurcsány, ugyanis ennyivel lett több az államadósság annak következtében, hogy a miniszterelnök saját beismerése szerint nem tettek másfél évig semmit. Most újabb gazdasági válságot akarnak okozni Gyurcsány Ferenc hatalomban tartásával.

Orbán felhívta az emberek figyelmét arra, hogy jusson eszükbe, a receptdíjjal, vizitdíjjal, tandíjjal Gyurcsány hatalomban maradásának árát fizetik meg. „Instabilitás van a gazdaságban, nyakunkon a forintválság, nő a munkanélküliség, a szociális elégedetlenség, ezért csupán egy hír jelenthet biztonságot: ha leváltják Gyurcsány Ferencet – jelentette ki Orbán Viktor, és hozzátette: „a Fidesz a megoldás, Gyurcsány a probléma. Arra kérjük az MSZP-t, álljon át a megoldás oldalára!”


Mindenki hozzon magával egy vekkert

A Kossuth téri tüntetésről szólva a Fidesz elnöke kijelentette, péntek 16 órára várják a demokráciát és szabadságot szerető embereket, pártállástól függetlenül a Kossuth térre. A rendezvény nagyjából 18 óráig tart. Orbán október 6-ra való tekinettel arra kérte az embereket, hogy mindenki hozzon magával egy nemzeti lobogót, egy mécsest, és egy hangos vekkert, utóbbit azért, hogy „jelezzék a gyűlés fenyegető jellegét.”

Kérdésre válaszolva Orbán kijelentette a Kossuth téren fog kiderülni, hogy mikor, hányszor, és hol lesznek a tüntetéssorozat további állomásai. Mint mondta, hosszú menetrenddel rendelkeznek, október 23. pedig közel van.

Orbán szólt a Magyar reformalapról is. A Fidesz szerint négy területen van szükség reformokra: az államigazgatásban, az egészségügyben, a nyugdíjrenszerben, és az oktatásban. Mint mondta, a reformok pénzbe kerülnek: az első két évben pénzt visznek, és csak 2-4 év múlva térülnek meg. Azért szükséges a magyar reformalap létrehozása, hogy a pénz ne másra, hanem kizárólag a reformokra menjen csak el. Ezzel egyidőben a Fidesz kezdeményezi négy kerekasztal létrehozását, ahol előkészítik a négy terület reformját.

MSZP: Orbán kárt okoz az országnak

Orbán Viktor tovább folytatja hadi retorikáját, amelyben megjelent az ellenség, a démonizált figura, illetve a Fidesz elnöke, mint a béke angyala – ezt Nyakó István, az MSZP szóvivője nyilatkozta az MTI-nek az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.

Mint mondta, van az országnak felelős kormánya, és jó lenne, ha felelős ellenzéke is lenne. Hozzátette: a szocialisták – szemben Orbán Viktor miniszterelnökként hangoztatott véleményével – úgy gondolják, a parlament nem működik felelős ellenzék nélkül.

Nyakó István szerint a Fidesz elnöke kárt okozott a múltban kormányfőként, mert egy, a miniszterelnöksége alatt született döntés miatt a magyar államnak most 17 milliárd forintot kell visszafizetnie. Orbán Viktor kárt okoz ma is – folytatta az MSZP szóvivője -, mert az általa előidézett belpolitikai bizonytalanság miatt 1.615 milliárd forintnyi működő tőke vár arra, hogy Magyarországra jöjjön-e vagy sem.

“Orbán Viktor ezzel kárt okoz a jövőnek is” – mondta a szocialisták politikusa, aki arra szólította fel a Fidesz elnökét, térjen vissza az Országgyűlésbe, és tegye a dolgát képviselőként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik