Belföld

Navracsics kormányalakításra hívta a pártokat

Navracsiscs Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője meghívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit a szakértői kormány megalakítását előkészítő tárgyalásra. A kormánypártok nem mennek el.

„Úgy érezzük, a jelenlegi feszült belpolitikai helyzetben nekünk, a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőinek szükséges leülnünk beszélgetni. Magyarországon ma politikai válság van.

Mi úgy gondoljuk, a politikai válság megoldását egy, a nemzeti egyetértést megjelenítő, magas szakértelmet képviselő szakértői kormány jelenti, melynek tagjai ötpárti konszenzussal kijelölt és felhatalmazott nem pártpolitikus személyek” – áll a Lendvai Ildikónak, Herényi Károlynak, és Kuncze Gábornak írt levélben.

A tárgyalás időpontját Navracsics Tibor és Semjén Zsolt csütörtök délután egy órában jelölte meg, vagyis az Orbán Viktor által Gyurcsány lemondatására adott 72 órás ultimátum lejártakor.

Navracsics Tibor a Kossuth téri nagygyűlésre vonatkozó kérdésekre válaszolva arra is felhívta a figyelmet, hogy meg kell várni a 72 óra leteltét, és a csütörtöki ötpárti egyeztetést, hiszen nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a pártok meg tudnak egyezni egy szakértői kormány létrehozásában, és akkor a nagygyűlés is okafogyottá válik.

Arra a kérdésre, hogy az ötpárti egyeztetésre milyen tárgyalási alappal érkeznek, előterjesztenek-e egy kormánylistát, Navracsics Tibor azt mondta: tiszta lappal szeretnének kezdeni, hiszen ha lenne egy névsoruk, ezt a partnerek diktátumként értékelhetnék. “Mi úgy indulunk, hogy dobjuk össze, kinek milyen név van a fejében, és annak alapján állapodjunk meg” – tette hozzá. Semjén Zsolt ezzel kapcsoltban azt mondta: elképzeléseik vannak, de ezt nem teszik közzé, mert akkor óhatatlanul valamilyen irányban befolyásolnák az eseményeket.

Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője közleményben azt közölte az MTI-vel: a szocialista frakció helyesli, hogy a Fidesz és a KDNP korábbi döntését visszavonva részt vesz az Országgyűlés pénteki plenáris ülésén ugyanakkor hozzátette “semmi értelmét nem látom bármilyen szakértői kormány felállításáról való tárgyalásnak”.

Horn Gábor SZDSZ-es ügyvivő az MTI-nek elmondta: mivel Magyarországnak van az Országgyűlés által megválasztott kormánya, nehéz elképzelni, hogy alkotmányos keretek között a parlamenti pártok szakértői kormányról tárgyaljanak. Hozzátette: a szakértői kormány fogalma nem értelmezhető.

A liberális politikus hangsúlyozta: ha például a kialakult politikai helyzetről vagy az utcai politizálásról hívna össze megbeszélést a Fidesz, arra szívesen elmennének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik