Belföld

Vita a bizalmi szavazás módjáról

A házbizottság képviselői arról vitatkoztak, hogy pénteken nyílt szavazás legyen-e a kormány programjáról és a kormányfő személyéről döntő bizalmi szavazás. A Fidesz képviselőcsoportja azt szeretné, ha titkos szavazás lenne. Végleges döntés délután várható.

Bár délelőtt már elkezdték, a házbizottság kedden délután folytatja ülését, mert a Fidesz frakcióvezető-helyettesének nem volt mandátuma mindenben döntést hozni – mondta Szili Katalin. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azért nem tudott minden kérdésben dönteni, mert a Fidesz elnöksége kedden délelőtt tárgyal, és csak azután alakítja ki álláspontját.

A délelőtti tárgyaláson eddig csak abban tudtak megegyezni, hogy ötórás időkeretben tárgyalják majd a bizalmi szavazást. Szili Katalin a kormányfő hétfői bejelentése kapcsán kiemelte: bizalmi szavazásról van szó, és nem bizalmatlansági indítványról. A bizalmi szavazáson pedig nem ellene szavazunk valaminek, hanem valami mellett történik a szavazás – jegyezte meg. Közölte azt is, a bizalmi szavazáson az abszolút többség dönt, azaz az összes országgyűlési képviselő többsége.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn jelentette be: bizalmi szavazást kér a kormány programjáról és a kormányfő személyéről. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ugyanaznap felszólította a koalíciós pártokat, hogy 72 órán belül menesszék a kormányfőt, ellenkező esetben a Fidesz péntekre a Kossuth térre nagygyűlést szervez, amit újabbak követhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik