Belföld

Stumpf Bokrost ajánlja kormányfőnek

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter alkalmas a stabilizáció levezénylésére – közölte Stumpf István politológus az Inforádiónak adott nyilatkozatában. Az Orbán-kormány volt kancelláriaminiszterének nyilatkozatából nem derül ki pontosan, hogy a szakértői, vagy a mostani koalíciós kormány élén szeretné-e látni a közgazdászt.

Bokros Lajos egyszer már bizonyította, képes végigvinni egy megszorító csomagot – indokolta javaslatát a politológus, aki szerint a közgazdász „sokat fejlődött az elmúlt tíz évben”, és már alkalmas lehet arra, hogy a terheket szociális szempontok alapján jobban szétterítse a lakosságon.

Ideiglenes vagy végleges?

Stumpf két forgatókönyvet is felvázolt nyilatkozatában. Az első szerint Gyurcsány önként távozik a kormány éléről, így pártja – élve az így keletkező mozgástérrel – megválaszthatná a reformokat hitelesen képviselő Bokrost.

Az interjú második részében Stumpf meghatározott időre kinevezett és meghatározott mandátummal bíró kormányfőként beszélt Bokrosról, ami azt valószínűsíti, hogy a Fidesz által is támogatott szakértői kormány fejeként is el tudja képzelni a CEU jelenlegi vezérigazgatóját.


Kovács is szóba került

Korábban a Heti Válasz úgy értesült, hogy a nagyobb ellenzéki párt Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék elnökét javasolná a szakértői kormány vezetőjének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik