Belföld

Piliscsabán újrázna az egyik független jelölt

A polgármester-választás megismétlését kérte a piliscsabai választási bizottságtól Gorka Sebestyén független polgármesterjelölt választási visszaélés gyanúja miatt - áll a jelölt MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

A Pest megyei Piliscsabán a vasárnapi polgármester-választáson szoros eredmény született, mivel néhány szavazat döntött a három jelölt között – olvasható a közleményben.

A független polgármesterjelölt kérelmét azzal indokolja, hogy az érvénytelen szavazatok aránya meghaladta az öt százalékot. Mint írja, “kiugróan magas számú érvénytelen szavazat volt”. A kislistás választáson 66, ami “annak fényében is feltűnő, hogy a kislistás szavazólap kitöltése sokkal bonyolultabb feladat, mint a három jelöltet feltüntető polgármester-választási szavazólap kitöltése”. Gorka Sebestyén úgy látja, az érvénytelen szavazatok nagy mértékben befolyásolhatták a választás végeredményét.

Hozzátette: a bizottság tagjai négy szavazólappal kevesebbet találtak az urnákban, mint ahányan szavazóként regisztrálták magukat. Két szavazóhelyiségben egy, egy másikban pedig két polgármesterre vonatkozó szavazólappal volt kevesebb az urnában, mint ahány szavazó regisztrálta magát. A kislistás választáson szintén egy szavazólap hiányzott az urnákból. Az OVB-állásfoglalására hivatkozva megjegyzi: ez jogellenes, mivel a szavazólap kivitele a szavazóhelyiségből tilos.

Sérelemként rótta fel azt is, hogy a Magdolna-völgy területére nem engedték be őt és a “Változást Piliscsabán Kör” szóróanyagait, s mint fogalmazott, utasították a biztonsági őröket, hogy tépjék le plakátjait.

A panaszos úgy véli, választási visszaélésnek tekinthető az is, hogy az egyik szavazókörben a szavazás napjának délelőttjén egy választópolgár a Piliscsaba 2006 Szövetség szórólapját találta az egyik szavazófülkében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik