Belföld

Szombaton a nagycsaládosok demonstrálnak

Több civilszervezettel közösen tüntetnek szombaton a nagycsaládosok a kormány gyermekeket és családokat hátrányosan érintő intézkedései ellen.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke elmondta: nemcsak a családokat hátrányosan érintő intézkedések ellen tiltakoznak, hanem azért is, mert a kormány csak formális egyeztetést folytatott a civilszervezetekkel, és nem készített komplex hatásvizsgálatokat. Szabó Endre hozzátette: utoljára nyár elején, a gázárkompenzáció kapcsán kérték ki a szervezet véleményét, holott az oktatást, egészségügyet, közigazgatást érintő intézkedések a legsérülékenyebb társadalmi csoportokat sújtva fokozottan érintik a családokat. Ismertetése szerint a gyerekek 25-30 százaléka nagycsaládban nevelkedik, ami azt jelenti, hogy közel 150 ezer három vagy annál több gyermeket nevelő család van Magyarországon.

Az elnök a részletekről szólva elmondta, hogy 10 órakor gyülekeznek a József Nádor téren, majd innen vonulnak a Kossuth térre, ahol az érintett minisztériumok képviselőinek petíciót adnak át. Hangsúlyozta: mivel a tüntetés pártsemleges, azt kérik a résztvevőktől, hogy a pártszimbólumokat és pártjelszavakat „hagyják otthon”.

Mivel az egyesület követeléseivel több szervezet is egyetért, ezért az akcióhoz csatlakozott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és a Levegő Munkacsoport is.

A NOE egyébként 10 ezer főre kért biztosítást a rendőrségtől a szombati tiltakozó akció helyszínére, a Kossuth térre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik