Belföld

Patikaliberalizáció – minden harmadik gyógyszertár padlót foghat

Az, hogy bizonyos gyógyszerek patikán kívül is kaphatóak lesznek, várhatóan csak néhány százalékos forgalomcsökkenést okozhat a gyógyszertáraknak, mégis akár a kétezer patika harmada mehet csődbe.

A hazai nagyjából kétezer közforgalmú gyógyszertár közül – még 2004-es adatok szerint – 600-800 pozitív nullszaldós vagy veszteséges, számukra a forgalom, illetve az árrésbevétel néhány százalékos csökkenése is kritikus helyzetet idézhet elő – mondta a FigyelőNetnek Torma Árpád, a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) közgazdasági szakértője. Ráadásul a bevételkiesést megtetézi a munkáltatói járulékok növekedése, plusz a közműdíjak emelkedése is, ami végleg betehet több száz, elsősorban kisebb forgalmú patikának.

3-5 százalékos forgalomvesztést okozhat

Az elmúlt évben a közforgalmú gyógyszertárak nettó áron 479 milliárd forintos forgalmat értek el, amiből 14 százalékot, vagyis 67 milliárd forintot tettek ki a vény nélküli gyógyszerek. Mint ismert, Molnár Lajos egészségügyi miniszter kedden jelentette be, hogy január elsejétől – a patika liberalizáció keretein belül – néhány gyógyszer a patikákon kívül is árusítható lesz, például szupermarketekben, benzinkutaknál is. A készítmények között láz- és fájdalomcsillapítók, görcsoldók, vitaminok, allergia elleni gyógyszerek találhatók majd. A tájékoztatón Molnár Lajos elmondta, hogy 25-30 hatóanyagot választanak ki, ami a gyakorlatban azt jelenheti, hogy akár száz készítményt is árusíthatnak majd a gyógyszertárakon kívül is.


A minisztérium sajtóirodájától kapott információ szerint a készítmények kiválasztásán egyelőre még dolgoznak, ezért nehéz megsaccolni, hogy valójában mekkora forgalomkiesést okoz majd az intézkedés. A vény nélkül árusított készítmények forgalmának kétharmadát ugyanis durván 8-10 gyógyszer adja, tehát ha ezek benne lesznek a kiválasztott körben, akkor a kiesés jelentősebb lehet. A FigyelőNet kalkulációja szerint az árrésbevétel csökkenése valószínűleg így sem haladja majd meg az 5 százalékot, de a fent leírtak miatt ez is kritikus lehet akár minden harmadik patika számára.

Szigorú ellenőrzés

A FigyelőNet megkereste a Mol Nyrt-ét, hogy hálózatukban milyen feltételek mellett árusítanák a készítményeket, de egyelőre azt a választ kaptuk, hogy majd a jogszabályi rendezést követően nyilatkoznának. Jelenleg egyébként minisztériumi rendelet szabályozza a vény nélkül kapható gyógyszerek árát is. Nagykereskedelmi ár százalékában 500 forintig 26, 1500 forintig 22, afölött 19, majd 17 százalékos az árrés maximuma. Ezt figyelembe véve talán nem kell attól tartani, hogy szélsőségesen elszabadulhatnának az árak, amivel Mikola István volt egészségügyi miniszter érvel, valószínűleg arra utalva, hogy például a benzinkutak boltjaiban valóban jóval drágábbak a termékek, mint más üzletekben.


A minisztérium sajtóirodájától kapott tájékoztatás szerint nem kell tartani attól sem, hogy a patikán kívüli árusítás nem lesz elég biztonságos. Csak azokon a helyeken lehet majd a gyógyszereket árusítani, amelyek megfelelnek a szigorú szabályoknak. A követelmények között a zárt elhelyezés, a szakszerű tárolás, a beszerzés és a származás igazolása szerepel. A forgalmazónak biztosítani kell a vásárló számára az azonnali tájékoztatást on-line vagy telefonos úton a mellékhatásokról, ellenjavallatokról. A betegtájékoztatót a gyógyszert vásárló részére elérhető helyen kell elhelyezni. Ezeket a szabályokat folyamatosan ellenőrzik majd, be nem tartásuk szigorú szankciót von majd maga után. A részletek az ősz folyamán dolgozzák ki, a rendelkezések 2007. január 1-től lépnek életbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik