Belföld

Megverték a Munkáspárt jelöltjét

Baktalórántházán megverték a Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik önkormányzati képviselőjelöltjét - tájékoztatta Vajnai Attila, a párt országos elnöke. Még nem tudni, hogy az ügynek van-e politikai indíttatása.

A feljelentésből nem derül ki, és a nyomozás eddigi adatai sem utalnak arra, hogy politikai szerepvállalása miatt bántalmazták volna a sértettet – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Antalné Végső Máriát, a párt baktalórántházi önkormányzati képviselőjelöltjét – elmondása szerint – hétfő este 10 óra után otthonában kereste fel egy „illuminált állapotban lévő” házaspár, és politikai szerepvállalása miatt szidalmazták, majd bántalmazták – közölte Kiss Bálint, a Magyarországi Munkáspárt 2006 Szabolcs megyei elnöke. A képviselőjelölt látleletet vetetett sérüléseiről és rendőrségi feljelentést tett.

Fülöp Gergely, a szabolcsi főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a sértett kedden magánlak- és könnyű testi sértés miatt tett feljelentést a város rendőrőrsén, mert – mint állította – szomszédjai rátörtek lakásán és bántalmazták egy korábbi vita miatt.

A hadnagy hangsúlyozta: a feljelentésből nem derült ki, hogy politikai indíttatása lenne a bántalmazásnak, és az sem, hogy a sértett bármelyik párt önkormányzati képviselőjelöltje lenne, és a megindított eljárás eddigi adatai sem utalnak az ügy politikai jellegére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik