Belföld

A Várban kártérítést kaphatnak az autósok

Várja a Budai Várban a vihar miatt megrongálódott autók tulajdonosainak jelentkezését a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht., hogy számukra a kárt megtérítse, olvasható a társaság internetes honlapján.

A cég kéri, hogy azok az autótulajdonosok, akik 2006. augusztus 20-án 21 óra körül a budai Várban, a Színház utcában, illetve a Honvéd Főparancsnokság környezetében szabályszerűen parkoltak és autójukban az épületről a vihar következtében leszakadó épületszerkezetek kárt okoztak, nevük, pontos címük és elérhetőségük feltüntetésével jelentkezzenek a Budavári Kht. Titkárságán,

A Budavári Kht., közleményében megjegyzi, hogy a vagyonkezelésük alatt álló épületek által okozott jogos kárt megtérítik és vállalják a kárfelvételek lebonyolítását augusztus 30-ig. A társaság kéri azt is, hogy a jelentkezők vigyenek magukkal minden olyan dokumentumot, amely egyértelműen bizonyítja, hogy ott parkoltak és a vihar miatt rongálódott meg az autójuk. A közlemény kitér arra is, hogy csak azok számíthatnak káruk megtérítésére, akiknek a kárfelvételét a cég által felkért biztosítási kárszakértő végzi el.

Az MTI megkeresésére a Budavári Kht.-nál elmondták, hogy a vagyonkezelésük alatt álló épületekben keletkezett, a vihar okozta kár felmérése még zajlik, annak pontos összegéről kedden adnak tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik