Belföld

Nem gyarapodtak a képviselők

A megadott június 15-i határidőig minden országgyűlési képviselő leadta vagyonnyilatkozatát. Ezekből kiderül: az elmúlt időszakban senki sem gyarapodott jelentősen, a képviselők hiteleiket törlesztik, Gyurcsánynak és Kókának még mindig jól megy, és Molnár Lajos tehetősebb, mint gondolnánk.

Az új Országgyűlés képviselőinek június 15-i határidővel kellett leadniuk vagyonnyilatkozatukat. Ebben fel kellett tüntetni a tulajdonukban lévő ingóságokat és ingatlanokat, valamint azt is, hogy képviselői honoráriumukon kívül milyen bevétellel rendelkeznek.

Új belépők: Molnár Lajos ingatlanban utazik

Az új egészségügyi miniszter lelkiismeretesen töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, oldalakon keresztül sorolja a tulajdonában levő ingatlanok és földek listáját. Molnár Lajos 2002-ben vásárolt és felerészt tulajdonosa egy 130 négyzetméteres budapesti, második kerületi lakásnak. Négy évvel korábban ugyanebben a kerületben vásárolt – szintén felesben – egy 48 négyzetméteres társasházi ingatlant. Ezen kívül egy 1993-ban örökölt VII. kerületi lakóházat, egy 80 négyzetméteres szentendrei üdülőt, és egy budapesti, 40 négyzetméteres garázst is birtokol (utóbbit 1997-ben vásárolta). Molnár Lajosnak több földterülete is van Nógrád megyében: Salgótarjánban egy 106 251 négyzetméteres erdő, Karancsberényben pedig egy 8070 négyzetméteres szántó egynegyed része van a nevén. Az egészségügyi tárca új vezetője ingóságokban is bővelkedik: festményeket, grafikákat, ékszereket és bútorokat tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. Molnár Lajos pénzét részvényben, kincstárjegyben (összesen 49 500 000 forint értékben), valamint kötvényekben (11 500 000 forint értékben) tartja. Feleségével közösen van azonban egy 15 milliós lakáshitel tartozásuk.

Az új képviselők közül kétségtelenül Navracsics Tibor futotta be a legnagyobb karriert: mandátuma átvétele napján máris a Fidesz frakcióvezetőjévé választották. Orbán Viktor egykori kabinetfőnöke vagyonbevallása alapján egy VII. kerületi 44 négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosa, amelyet 2001-ben vásárolt meg. Ezen kívül egy éve vásárolt egy Renault Megane típusú személygépkocsit is. A politikusnak ugyanakkor több mint kétmillió forintos banki tartozása van. Navracsics Tibor továbbra is tanít az ELTE-n, amiért havi 291 600 forintot kap.

Bárándy Gergely 2005-ben vásárolt egy második kerületi társasházi lakást. Az összesen 48 485 négyzetméteres terület 43/ 10 000-es részét birtokolja a vagyonnyilatkozat szerint. Az egykori igazságügy miniszter fia egy hároméves Honda Legenddel jár, otthon pedig metszetgyűjtemény, XIX-XX. századi festmények, műtárgyak, érme- és kitüntetésgyűjtemény várja. Vagyonként feltüntette még a családi ékszereket, órát és bútorokat is. Az egyébként ügyvédként tevékenykedő és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is tanító képviselő 25 milliós lakáshitelt törleszt.

Gyurcsánynak még mindig jól megy

A miniszterelnök tulajdonában hivatalosan csak egy 50 négyzetméteres pápai lakótelepi lakás van, az országgyűlési bizottság előtt is vitatott budapesti lakóházuk Dobrev Klára vagyonnyilatkozatában kerül feltüntetésre. Gyurcsány Ferenc kormányfői fizetése havi 1 365 ezer forint, ezen felül pedig az ALTUS Befektetési Rt. osztalékát élvezi, amely tavaly bruttó 87 669 038 forint volt.

Pártelnökök: apró törlesztések

Az MSZP elnöke e hónaptól kétszer annyit fog keresni, mint eddig, ugyanis kulturális miniszterként 1 200 000 forint üti a markát a pártelnökségért járó 600 ezer helyett. Hiller István egyébként 4/5 részben tulajdonosa egy 113 négyzetméteres, VI. kerületi öröklakásnak, illetve felerészt birtokol egy 1994-ben örökölt kővágóörsi üdülőből. Februári vagyonnyilatkozatához képest viszont komoly vagyongyarapodást könyvelhet el, az akkori 8,9 millió forintos megtakarítását ugyanis egy soproni lakóház eladásával 42 millió forintra tornázta fel.

Orbán Viktor nem gyarapodott az elmúlt fél évben, viszont a vagyonát vizsgáló bizottság előtt tett nyilatkozata szerint lakásingatlana végleges használatbavétele iránti kérelmét 2007 nyaráig benyújtja, és ekkor kerül majd sor a 92 + 101 négyzetméteres háza kibővítésére és a 21 négyzetméteres pince és 61 négyzetméteres padlástér bejegyzésére. A Fidesz elnöke 2001 óta nem cserélte le Volkswagen Golf típusú autóját sem. Most is – csakúgy mint fél éve – felesége, Lévai Anikó vagyonnyilatkozatásban szerepel majd a felcsúti ház és a család birtokában levő földterületek. A pártelnök törleszti 2002-ben felvett 20 milliós jelzáloghitelét. Az elnöknek mindezt 662 ezer forintos fizetéséből és a könyveiért kapott 2 703 ezer forintos tiszteletdíjából kell kigazdálkodnia.

Kuncze Gábor nem vásárolt újabb ingatlanokat (továbbra is egy budapesti ház és egy balatonakarattyai telek van a birtokában), viszont 265 ezres pártelnöki fizetéséből lelkiismeretesen törleszti 20 milliós banki tartozását: 18 és félmillió van még hátra.

Dávid Ibolya szintén nem vagyonosodott, és megmaradt az a 13 milliós tartozása is, amelyet februári vagyonnyilatkozatában is feltüntetett.

A Fidesz képviselői által körülvett, de hivatalosan külön frakciót alakító KDNP elnöke, Semjén Zsolt egy 123 négyzetméteres második kerületi lakás tulajdonosa 50 százalékban. Ezen kívül haszonélvezője egy 524 négyzetméteres balatonfenyvesi teleknek. Egyéb vagyontárgyai között feltüntette rendjelgyűjteményét és antik bútorait is. Képviselői fizetésén felül másfél millió forinttal rendelkezik, és esetenként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől kap 30 ezer forintos járandóságot.

Gazdagok és kevésbé gazdagok

Kóka János még mindig az egyik leggazdagabb képviselő. A gazdasági miniszter három budapesti lakással, egy verőcei nyaralóval és egy fővárosi garázzsal rendelkezik. Pénze egy részét – 65 775 dollárt és 12 846 eurót – értékpapírba fektetett, 182 252 ezer forintja pedig takarékbetétben van. Kóka János ennek ellenére 1 086 948 forinttal tartozik a banknak, hitelkártyaköltése miatt.

Továbbra is Deutsch-Für Tamás áll a legrosszabbul: 2001-ben vett Suzuki Wagon R-jét nem cserélte le, sőt, 817 680 forint még mindig hátra van a felvett kölcsön törlesztéséből. A fideszes politikus adóstárs 13 750 748 forint értékben egy lakáshitelnél. Megtakarítása is van azonban: több mint ötmillió forintja van életbiztosításba fektetve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik