Belföld

Megnevezték az államtitkárokat

A kancelláriaminiszter megnevezte az államtitkárokat: a legtöbb helyen nem lesz személyi változás, Csizmár miniszterből államtitkár lesz, és az MSZP alelnöke is hasonló posztot kapott. Az új kormányzati struktúra értelmében az államtitkárok a miniszterek helyettesei lesznek.

Míg az SZDSZ külön sajtótájékoztatón mutatta be államtitkárait, addig a kormányszóvivői tájékoztatón csupán felsorolták a szocialista államtitkárok neveit. Pedig az új kormányzati struktúrával nő e poszt jelentőssége, az államtitkárok ugyanis a miniszterek helyettesei is lesznek. A tárcák munkáját egyébként több szakállamtitkár is segíti majd.


Államtitkárokban bővelkedik a MeH


Más tárcákkal ellentétben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) munkáját négy államtitkár is segíti majd: Gál J. Zoltán Szilvásy György kancelláriaminiszter helyetteseként tevékenykedik, és ő irányítja majd a kormányzati kommunikációt is. Horn Gábor a koalíciós egyeztetésekért fog felelni, míg Szetey Gábor viszi majd a személyzeti ügyeket. Gilyan György, aki jelenleg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közigazgatási államtitkára, a MeH stratégiai irányítását végzi a jövőben.


Sokan maradtak pozíciójukban

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a korábbi miniszter, Csizmár Gábor lesz. Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkára a helyén marad csakúgy, mint Iváncsik Imre a Honvédelmi Minisztériumnál, ahol jelenleg politikai államtitkár.


Kormánymegbízottként eddig is az agrártárcánál dolgozott az új államtitkár, Gőgös Zoltán. Megtartotta posztját az Oktatási és Kulturális Minisztérium politikai államtitkára, Arató Gergely, és a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Horváthné Fekszi Márta. Az Igazságügyi Minisztériumban sem történt személycsere, az eddigi közigazgatási államtitkár, Kondorosi Ferenc viseli majd a hivatalt. Az MSZP alelnöke, Ujhelyi István a jövőben az Önkormányzati és területfejlesztési államtitkárként tevékenykedik.


Liberális hármas

Az SZDSZ-es államtitkárok neve már csütörtökön kiszivárgott, ennak ellenére Kuncze Gábor pénteken személyesen mutatta be választottjait. A gazdasági minisztériumban Garamhegyi Ábel, az egészségügyiben Horváth Ágnes tölti be az államtitkári posztot, a zöld tárcánál pedig Kovács Kálmán lesz az államtitkár.


Az államtitkárok életrajzát itt olvashatja

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik