Belföld

Nagy siker volt a Heineken BL-parti

Nagy sikerrel zárult a Heineken első Bajnokok Ligája-évadja. A világ legnemzetközibb sörmárkája 2005 őszétől lett a BL-sorozat egyik hivatalos támogatója.

Nagy sikerrel zárult a Heineken első Bajnokok Ligája-évadja. A világ legnemzetközibb sörmárkája 2005 őszétől lett a BL-sorozat egyik hivatalos támogatója, és az együttműködés az UEFA – a Bajnokok Ligája szervezője – és a világhírű holland sörgyár között egészen a 2008/2009-es idényig tart. A Heineken és az UEFA Bajnokok Ligája között sok a párhuzam: mindkettő nemzetközi, a maga nemében mindkettő a legnagyobb, és mindkettő a remek hangulatot szolgálja.

A BL mérkőzéseinek közvetítéseit szezononként 227 ország csaknem négymilliárd nézője követi figyelemmel. A Heineken több mint 170 országban kapható világszerte, így megalapozott volt az a döntés, mely szerint a világ legjelentősebb sporteseményének szponzorálására a világ első számú prémiumsöre a legalkalmasabb.

Két héttel ezelőtt ugyan Párizsban dőlt el, hogy az idei BL-trófeát a Barcelona csapatkapitánya, Carles Pujol lendítheti a magasba, de a magyar főváros több ezer focirajongója is remek hangulatú BL-programnak lehetett részese. A Bajnokok Ligájának párizsi döntője alkalmából a Heineken hatalmas, közös szurkolásra várta a magyar futballrajongókat az erre az alkalomra futballarénává varázsolt Millenáris Parkba. A Teátrum szabadtéri színpada alatt elhelyezett hatalmas videokivetítőn követték végig a futball szerelmesei az izgalmas döntőt és fergeteges hangulatban ünnepelték a bajnokot a Heinekennel.

A programok már délután négy órakor elkezdődtek. A megjelentek nemcsak nézhették, hogyan bánnak a labdával Ronaldinhóék a párizsi döntőben, hanem a kiállított különleges virtuális futballjátékoknak köszönhetően saját ügyességüket is próbára tehették: a BL-döntő lezárását követően a többség legszívesebben magával vitte volna a tizenegyesesrúgó szimulátort vagy a Futureballt, amit egy új, ez idáig soha nem látott játékinnovációként mutattak be.

Akik nemcsak virtuálisan akarták bizonyítani technikai képességüket, azok a lábtenisz- és a pontrúgóbajnokságban arathatták le a győztesnek járó babérokat. Ha nem is élőben, de jó néhány sztár életnagyságban is jelen volt a Millenárison ezen az estén, ugyanis a fotófalnál mindenki kedvenc focistájával fotózkodhatott.

A finálé idejére a Batucada ütőscsapat igazi fiesztát varázsolt a program helyszínére, ahol a hűvös idő ellenére is nagy társaságban és fergeteges hangulatban több ezren izgulták végig a döntőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik