Belföld

Orbán mégis külön frakciót javasol a KDNP-nek

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) két önálló, egymással szövetségben álló frakció megalakítására készül – mondta Orbán Viktor a parlament alakuló üléséről szóló tárgyalások után.

Orbán Viktor, aki Semjén Zsolttal, a KDNP elnökével együtt távozott a köztársasági elnöktől, elmondta: azt javasolja, hogy a KDNP és a Fidesz két önálló frakcióként, szövetségben működjön. Esély van arra, hogy a Fidesz csütörtök délelőtti alakuló frakcióülésén erről döntés szülessen – tette hozzá. Mint mondta, a részletekről most folynak a tárgyalások. Hozzátette: a visszajelzések szerint a Fidesz és a KDNP számára is elfogadható a javaslat, amelyre egyébként a házszabály is lehetőséget teremt.

Orbán Viktor elmondta: a köztársasági elnök az egyeztetésen jelezte, hogy a Ház megalakulásához szükséges tárgyalások ezen a héten csütörtök délután 15 órakor kezdődnek, itt tekintik át a parlament bizottsági rendszerét, és tárgyalnak a parlamenti tisztségviselőkről is. Mint mondta, a KDNP-vel kötendő frakciószövetséget elsősorban német és más európai példák alapján dolgozták ki, az Európai Néppárttal múlt héten Brüsszelben egyeztette a javaslatot, amihez meg is kapták a támogatást.

A Fidesz elnöke a választások után arról beszélt, hogy közös frakciót tervez a KDNP-vel, mert mint mondta, a nemzeti oldalon minél szélesebb egységet kell építeni. Orbán akkor közölte: ha az értékeiket győzelemre akarják vinni, és valaha is kormányzati többséget akarnak szerezni, akkor “együtt kell maradnunk, ki kell tartanunk egymás mellett, és a szövetségépítés útját kell járni”.


Semjén Zsolt, a KDNP elnöke viszont a kezdetektől fogva önálló frakciót akart alapítani. Orbán Viktor kijelentése után azt közölte: az önkormányzati választásokon ismét közösen indul a Fidesz és a KDNP, és ezt követően kerülhet sor az önálló frakció megalakítására.


A parlamentben egyébként a KDNP lehetne a harmadik legnagyobb frakció, a párt 27 egyéni jelöltje közül – ebből ketten közös Fidesz-KDNP-MDF jelöltek – ugyanis tíz jelöltnek sikerült egyéni mandátumot szereznie a választáson, emellett tizenketten területi és országos listáról jutottak be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik