Belföld

Nem kell megismételni a második fordulót Szombathelyen

Nem kell megismételni az országgyűlési választás második fordulóját Vas megye 2-es számú szombathelyi választókerületében, a területi választási bizottság ugyanis hétfőn nem jogerősen elutasította az MSZP által benyújtott fellebbezést - közölte a területi választási bizottság elnöke.

Kádár György elmondta: a fellebbezők azért kérték a választási forduló megismétlését, mert állításuk szerint Gaál Angelikáról, az MSZP-SZDSZ közös jelöltjéről ismeretlenek telefonon obszcén rágalmakat terjesztettek, ez pedig szerintük befolyásolhatta a választók döntését. „A bizottság megállapította, hogy ezek a telefonhívások megsértették Gaál Angelika személyiségi jogait, de arra nem találtunk bizonyítékot a becsatoltak között, hogy valójában kik, mely szervezet vagy magánszemélyek kezdeményezték a telefonhívásokat” – mondta Kádár.

A területi választási bizottság elnöke elmondta azt is: négy különböző ügyben nyújtottak be a bizottsághoz fellebbezést, ezek közül egyben állapították meg, hogy jogsértés történt, határozatuk szerint egy impresszum nélküli szórólap terjesztése miatt „sajtóigazgatási eljárást” kezdeményeznek Szombathely város jegyzőjénél. A bizottság elnöke hangsúlyozta: egyik általuk megvizsgált eset sem támasztotta alá, tette indokolttá, hogy megismételjék a választási fordulót, ezért a fellebbezésnek azt a részét, amely erre irányult, elutasították. A döntés nem jogerős, az értintettek jogorvoslati kérelmükkel bírósághoz fordulhatnak.

Vas megye 2-es számú szombathelyi választókerületben Hende Csaba, a Fidesz-KDNP jelöltje végzett az első helyen Gaál Angelika MSZP-SZDSZ közös jelölt előtt, a különbség közöttük 397 szavazat volt.


A fővárosban nem született érdemi döntés


Érdemi, a választások eredményét befolyásoló döntés nem született a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfő esti ülésén – közölte a testület szóvivője. Agócsné Darai Terézia elmondta, a szavazóköri, illetve a választókerületi eredmények megállapítása ellen benyújtott beadványokat, egy kivétellel az FVB elutasította. A testület egyetlen esetben módosította a jegyzőkönyvet, mert az érvénytelen szavazólaphoz fűződő jogkövetkezményeket tévesen alkalmazta az egyik szavazatszámláló bizottság – mondta.


A XI. kerületben, a 16. számú országos egyéni választókerület 47. számú szavazókörében egy „idegen pecséttel” ellátott szavazólapot talált a szavazatszámláló bizottság, ezért mindkét ott induló jelölttől egy-egy szavazatot levont. Az FVB hétfői döntésével megváltoztatta a választókerületi eredményt, és mindkét jelöltnek, Molnár Gyulának (MSZP) és Kristóf Józsefnek (Fidesz-KDNP) egy-egy érvényes szavazatot szavazatot írt eredményéhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik