Belföld

Kuncze: az SZDSZ betartotta a 386 milliós kampánykeretet

A liberális párt betartotta a 386 millió forintos kampánykeretet – közölte az SZDSZ elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden.

„Az SZDSZ a törvényeknek megfelelő elszámolását le fogja adni, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pedig azt rendben fogja találni” – hangoztatta Kuncze Gábor. A pártelnök szerint most az egyik legfontosabb feladat egy nagyon szigorú pártfinanszírozási törvény megalkotása, együtt a kampányfinanszírozási törvénnyel. Ez utóbbinak lehet éppen az a lényege, hogy listaáron számolva az ÁSZ beárazhatja a pártok kampányát, és nem kellene feltétlenül meghagyni a 386 milliós keretet sem – mondta.

„A politikának azért kell ezt megcsinálnia, hogy a feje fölül elhárítsa a korrupciónak még a gyanúját is” – jegyezte meg. Az SZDSZ elnöke úgy látja, hogy az nem a demokrácia elárulása, ha egy adott helyzetben az ellenzék egyetért a kormánypártokkal. Példaként említette, hogy 2004-ben Németországban a kancellár szociális kiadásokat jelentősen lefaragó javaslatait az ellenzék elfogadta. „Nem úgy működik ugyanis a világ, ahogy Orbán Viktor elképzeli, hogy vagyunk mi és rajtunk kívül meg nincsen senki más” – fogalmazott. Mint mondta, szakértői szinten egyetértés van például az önkormányzati rendszer átalakításában, és ha ez politikai szinten is létrejönne, akkor ezen a területen lényeges változtatásokat lehetne végrehajtani, ilyen körülmények között azonban ennek nincs esélye.


Demszky lehet a főpolgármester-jelölt

Hozzátette: ezért a kormányzat, ha nincs együttműködési készség az ellenzék részéről, kénytelen lesz „softabb” változtatásokat végrehajtani a kétharmados törvények elhagyásával. Kuncze Gábor reagált Molnár Gyulának, az MSZP budapesti elnökének hétfői nyilatkozatára is, aki azt mondta: szeretnék, ha az őszi önkormányzati választások után a fővárosban és annak 23 kerületében szocialista többség, szocialista vezetés lenne. Az SZDSZ elnöke közölte, Demszky Gábor főpolgármester még nem nyilatkozott, indul-e az őszi önkormányzati választásokon, de „ha ő úgy nyilatkozik, hogy indul, akkor a Szabad Demokraták Szövetségének ő lesz a jelöltje”. Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a koalíciós egyeztetéseken ez szóba került-e.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik