Belföld

Orbán: a Fidesz nem fog félreállni

Sokaknak útjában van a Fidesz, de nem fog félreállni - mondta Orbán Viktor választási kampánykörútjának dévaványai állomásán kedden.

“Azért vagyok sokaknak útjában, mert az elmúlt években mi egy valódi közösséget építettünk, nem egy pártot (…), hanem szövetséget (…), amelyben otthonra lelt mindenki, aki polgári, nemzeti és keresztény értékeket vall” – mondta a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint a Fidesz útjában van a szocialista pártnak, az SZDSZ-nek és az MDF országos vezetésének is.

Útjában vannak azoknak, akik el akarják adni a magyar termőföldet, akik rá akarják tenni a kezüket a megmaradt közvagyonra, akik egészségünkből üzletet akarnak csinálni, el akarják vinni a kórházakat, és fizetőssé akarják tenni az egészségügyet – mondta.

“Útjukban vagyunk, de az, hogy az útjukban vagyunk, nem jelenti azt, hogy valaha is félre fogunk állni” – jelentette ki, majd hozzátette: nekünk olyan közösségünk van, amelyik senkinek nincs kiszolgáltatva, amely a döntéseit csak és kizárólag a magyar emberek érdekei szerint hozza meg.

Orbán Viktor biztosította hallgatóságát, hogy ő sem fog félreállni: “maradok és harcolok addig, amíg önök igényt tartanak a munkámra (…) a jobboldalt, a szövetséget vezetni, az nem jutalom, hanem hűség kérdése” – mondta Orbán Viktor.

A Békés megye 4. számú, szeghalmi központú választókerületben a választások első fordulójában Veress József, az MSZP Békés megyei elnöke végzett 45,60 százalékos aránnyal az első helyen, míg a Fidesz jelöltje, Vígh Ilona 42,21 százalékot ért el.

A harmadik helyezett MDF-es Ágoston Sándor (4,98 százalék) a nagygyűlésen bejelentette, hogy visszalépett a második fordulótól, és azt kérte szavazóitól, hogy “mindenki szíve szerint, meggyőződése szerint szavazzon. Én egy szavazatot, mint egyszerű állampolgár Vígh Ilonára fogok tenni”. A 2002-es választásokon az első fordulóban szintén Veress József ért el jobb eredményt, ám a második voksoláson Vígh Ilonának sikerült fordítania, így 2002 és 2006 között ő képviselte a térség választóit a parlamentben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik