Belföld

Orbán: csalánba nem vág a ménkű

A Fidesz elnöke kijelentette: „Köszönöm jól vagyok, ahogyan mifelénk mondani szokták, csalánba nem vág a ménkű. Eszem ágában sincs félreállni, a továbbiakban is én vezetem a kampányt, a Fideszt, a jobboldali összefogást, amennyiben megkapom ehhez a bizalmat”.

A vidéki Magyarország ne mondjon le arról, hogy ő dönthessen a sorsáról. A cél az, hogy legalább ugyanolyan arányban menjenek el szavazni a második fordulóban, mint a budapestiek, ha ugyanis a magyar vidék nem áll ki a saját érdekei mellett, nem fogja ezt megtenni más sem – mondta Orbán Viktor Csorváson. A továbbiakban a jelenlegi koalíció további kormányzásának veszélyeit sorolta. Mint mondta, ha marad az MSZP-SZDSZ-koalíció, már a nyáron tömeges elbocsátásokra lehet számítani, meggyengül a forint, elszabadulnak az árak, fizetőssé teszik az egészségügyet, és bezárják a kistelepülések postáit, iskoláit.

Orbán elmondta, azért látogatott el Csorvásra, mert a választás első fordulójában pártja veszített itt, és most az ellenfélre szavazókhoz is szólni kíván. Békés megye 6-os számú választókerületében az április 9-i választáson az első helyen Orosháza szocialista polgármestere, Fetser János végzett, aki 1053-mal több voksot kapott, mint a fideszes Dancsó József. Ebben a választókerületben a Fidesz javára lépett vissza Dominkó Sándor, az MDF jelöltje, és a Centrum párti Pap János is a jobboldal támogatására buzdította híveit a második forduló előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik