Belföld

Kívülről segítene az MDF

Az MDF szerint a Fidesz újabb rágalomhadjáratot indított a párt ellen. Herényi Károly szerint a Fidesznek már a cáfolatai sem igazak.

Herényi Károly, az MDF alelnöke rendkívüli sajtótéjákoztatóján elmondta: a Fidesz legújabb sms-kampánya olyan határt ért el, ami a magyar közéletben eddig nem volt szokás.


Most is hasonló a helyzet, mint a Romsics-ügy esetében: Selmeczi Gabriella elhatárolódott tőle, és felhívott mindenkit, hogy tartózkodjon tőle, de ez nem bizonyítja, hogy nem tőlük származik – mondta a párt alelnöke.


A kalocsai-ügy azt bizonyította, hogy a Fidesz valójában részvénytársaság, a mostani pedig, hogy hazugsággyár. A Fidesz rágalomhadjáratot indított Dávid Ibolya és az MDF ellen, de a cáfolatukból se igaz semmi – hangoztatta Herényi.


A Budapest Rádió április 15-i műsorába ugyanis egy „mocskolódó” sms érkezett, melyben Dávid Ibolyáról és családjáról állítanak több, megkérdőjelezhető dolgot.

Az sms szövege

„Add tovabb!David Ibolya férje 1 milliardos üzletet kapott a szociktol,
gyermekeinek külföldi ösztöndijat Tom Lantos, az MDF kampanyt Soros pénzeli.
Schmuck Andorral mar fél éve leszerzödtek, ö hozta a nyugdijasokat. Az MDF
mar lazong!vissza fog lépni!Putyin elvitte a madarinfluenza elleni oltoanyag
gyartasat a szociknak adott kampanytamogatasért!Ehhez képest nagyon jol
allunk!HAJRA MAGYAROK!HAJRA MAGYARORSZAG!”


Herényi szerint a Fidesz „nagy valószínűséggel megjósolható veresége” az orbáni háborús logika, a „nincsenek szabályok” miatt fog bekövetkezni. A Fidesz a múlt, a tisztességes konzervatív jövő az MDF – fogalmazott – ezért a jobboldali szavazókat arra kérte az alelnök, hogy az MDF-re szavazzanak most vasárnap.


Herényi azt mondta, hogy neki elegendő bizonyíték az sms és a Fidesz közötti kapcsolatra az a telefonbeszélgetés, amelyet a műsorvezető az sms beküldőjével folytatott. A beszélgetés felvétele szerkesztőségünk birtokában van, azonban a rádióállomásnál senki nem volt elérhető, aki hozzájárulását tudta volna adni a felvétel közzétételéhez. Érdeklődésünkre a csatornánál azt mondták, hogy Rónai Egon ügyvezető éppen tárgyaláson van, utána pedig “adásba megy”.


Megriadtak a politikától


A párt alelnöke az MDF-es visszalépőkkel kapcsolatban azt mondta, van olyan képviselőjelölt, aki nem visszalép, hanem nem bírja az idegi megterhelést, és egyszerűen nem indul a második fordulóban. A szombathelyi jelölt pedig az egész politikától visszavonul, mert nem akar ilyen politikai közéletben dolgozni – mondta Herényi.


A konzervatív pártnak 12-13 képviselője lesz a parlamentben – tette hozzá Herényi Károly – akik hiteles ellenzéki képviselők lesznek. Hozzátette: a Fidesz-támogatással indult jelöltek szerepét majd akkor megbeszélik, ha bejutottak. A koalíciónak rossz emlékei vannak, ezért ezt kizárja, de kívülről támogatnák a Fidesz kisebbségi kormányát – mondta az alelnök, hangsúlyozta ugyanakkor: ez a magánvéleménye, nincs ilyen döntés a pártban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik