Belföld

Jeszenszky a Fidesz mellett kampányolt

Az Antall-kormány külügyminisztere, nagykövetei és még Antall József volt osztálytársa is arról beszélt az MDF székháza előtt, hogy a kisebbik ellenzéki pártnak a kormányváltás és a Fidesz mellé kell állnia.

Az Antall-kormány volt külügyminisztere kedden Antall József egykori munkatársaival tartott közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy „Antall József ma csodálkozna azon, hogy olyan emberek, akik őt, őszintén hiszem, hogy tisztelik és az ő tanításait, politikáját szeretnék folytatni, azok nem látják azt, hogy igazából Magyarországon a rendszerváltozás sikeres befejezéséhez arra van szükség, hogy kormányváltás legyen.” Szerinte a második fordulóban a kormány vagy az ellenzék győzelmét lehet segíteni, s bíznak benne, hogy a választók a változásra szavaznak.

Granasztói György volt brüsszeli nagykövet kifejtette: Antall József a mai magyarországi jobboldal számára jelent igazodási pontot. Hozzátette: az általa képviselt politikai erkölcs pártállástól függetlenül minden közszereplőre érvényes kellene hogy legyen, azonban napjainkban „nem erről van szó”.

Tar Pál egykori washingtoni nagykövet szerint a baloldal azt próbálja sugallni, hogy Antall József az MDF-et támogatná abban, hogy ne segítse elő a kormányváltást.

Mint mondta, Antall József politikája egy néppárt megteremtését célozta meg, és nem egy, a középosztály érdekeit képviselő kis párt létrehozását, amit a mostani MDF tűzött zászlajára. Hozzátette: a néppárti politikát a Fidesz vitte tovább, és sikerült megteremtenie egy jobboldali, konzervatív, kereszténydemokrata néppárt alapjait, ami Antall politikai elképzelése volt.

Fassang Árpád, aki az Antall-kormány alatt az MDF etikai bizottságának elnöke volt, úgy fogalmazott: „Nekünk az az érdekünk, hogy a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum ismét egymásra találjon, és hogy kibéküljenek”, a kibékülést pedig csak az segíti elő, ha a Gyurcsány-kormány távozik a hatalomból, és átadja helyét egy jobboldali vezetésű kormánynak.

Szűcs Ervin, Antall József egykori osztálytársa, a Piarista Diákszövetség elnöke elmondta: bízik abban, hogy a hátralévő néhány napban az együttműködésnek ellentmondók is rádöbbennek arra, hogy az út, amelyet követnek, zsákutcába vezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik