Belföld

Kövér: négy év múlva már késő lesz

Akik nem akarják, hogy "idegenek, zsellérek" legyenek saját hazájukban, azok szavazzanak a Fideszre - szólította fel hallgatóságát Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke kedden Fertődön tartott kampányfórumán. A politikus szerint most kell véget vetni a jelenlegi kormánykoalíció ténykedésének, mert négy év múlva már késő lesz.

“Ha nem akarják, hogy cselédek, legjobb esetben alvállalkozók legyenek, mások érdekei szerint működő intézmények között a saját hazánkban (…), akkor mondjanak igent a Magyar Polgári Szövetség programjára, listájára, képviselőire” – biztatta Kövér az MTI tudósítása szerint a közönséget. Szerinte a következő generációk jövője függ ettől a választástól. Kormányra kerülése esetén a Fidesz gazdasági és erkölcsi értelemben is vissza akarja állítani emelkedő pályára az országot – hangoztatta.

Kövér László szerint most kell véget vetni a jelenlegi kormánykoalíció ténykedésének, mert négy év múlva már késő lesz, akkor már nem lesz lehetőség mindazt újjáépíteni, amit a jelenlegi kormányzat tönkretett. A nagyobbik ellenzéki párt politikusa bírálta az MSZP-t, amely szerinte úgy gondolkodik, hogy minél több a szegény ember, annál többen manipulálhatók. Őket meg lehet félemlíteni, riogatni, alamizsnával csábítani. “Kétmillió bizonytalan polgárt kell meggyőzni, mert az ország jelentős hányada kiigazodásra képtelen állapotban van”, és bedől a kormánykoalíció propagandájának – mondta.

Kövér a médiaviszonyokról

Kérdésre válaszolva kifejtette: a jelenlegi médiaviszonyokat jellemzi, hogy négyszer nagyobb esélye van egy választópolgárnak, hogy megismerje az MSZP-s politikus reagálását egy fideszes politikus kijelentésére, mint fordítva. A fideszes politikus bírálta azt a stílust, amit a “közszolgálatinak csúfolt” Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában az ellenzéki politikusokkal szemben használnak.

“A sajtószabadság nem újságíró bértollnokok, médiazsoldosok és cselédeknek a szabadsága arra, hogy bármilyen baromságot leírhassanak (…), és eltitkolják mindazt, ami egyébként ebben az országban történik” – mondta. Úgy vélekedett: az igazi kárt a média azzal követte el az elmúlt négy évben, hogy “minden gazemberséget, piszkosságot (…) besöpörtek a szőnyeg alá, és elmagyarázták, hogy miért jó nekünk, ami rossz”.

Kövér László szerint ez az oka annak, hogy az emberek minden korábbinál ellenségesebbek a politikával szemben, és ezzel magyarázható, hogy soha nem volt ilyen alacsony a választási részvételi hajlandóság néhány nappal a választás előtt, mint most.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik