Belföld

Áder a jövőt érintő Fidesz-programokról

A munkahelyteremtést, a családtámogatási rendszer átalakítását és az otthonteremtés feltételeinek módosítását sorolta a legfontosabb, jövőt érintő kérdések közé a Fidesz parlamenti frakcióvezetője békéscsabai sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, „445 ezer a munkanélkülieknek a száma, soha ilyen nem volt az elmúlt hét évben (…), és sajnos a 2002-es 5,7 százalékról a munkanélküliség mára 7,8 százalékra nőtt”. Szerinte a következő kormánynak ezért az „első helyen kell szerepeltetni a programjában az új munkahelyeknek a megteremtését, illetve a meglévő munkahelyeknek a megvédését”. A Fidesz legfontosabb megoldási javaslatairól szólva elsőként a társadalombiztosítási járulék 10 százalékpontos csökkentését emelte ki, új munkahelyek teremtése szempontjából új Széchenyi terv elindítását is hangsúlyozta. Harmadik javaslatként a részmunkaidős foglalkoztatás bővítését említette.

A vállalkozók megsegítéséről, ezen belül a körbetartozások kialakulásáról szólva Áder János az állam felelősségét is hangsúlyozta. Szerinte nem fizették vissza számukra időben a nekik jogszerűen visszajáró általános forgalmi adót, illetve a pályázatokon már elnyert összegeket sem. A frakcióvezető szerint az állam nem fizet az elvégzett munka után a fővállalkozóknak sem, így az sem tud az alvállalkozónak, és így is kialakul a körbetartozás. A Fidesz javaslata szerint ezért a forgalmi adót a törvényben előírt határidőben vissza kell fizetni, a pályázatokon elnyert összegeket szintén időben kell kis- és középvállalkozások számára kifizetni, és a megfelelő minőségben elvégzett munka után ki kell fizetnie az államnak a szerződésben megállapított vállalkozási díjat. A Fidesz megváltoztatná a közbeszerzési eljárások gyakorlatát is, hogy az állam által meghirdetett eljárások többségét, hasonlóan a nyugat-európai gyakorlathoz a hazai vállalkozások nyerjék meg.

A családtámogatási rendszer megváltoztatásáról elmondta: a Fidesz programja olyan módosításokat tervez az adórendszerben, ami az eltartottak számát figyelembe veszi. Áder János végezetül az otthonteremtésről szólva elmondta, hogy az ilyen célra felvett hitelek kamattámogatását újból be kívánja vezetni, ezzel törekedve a kamatok csökkentésére, illetve azt javasolják, hogy az unió által felkínált lehetőséggel élve a lakásépítések és felújítások munkadíját terhelő forgalmi adója húsz százalékról öt százalékra csökkenjen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik