Belföld

Szijjártó: az MSZP veszélyezteti a választások tisztaságát

Az elmúlt néhány hétben három olyan ügyre derült fény, amely egyértelműen azt mutatja, hogy a „szocialista párt tevékenysége veszélyes a 2006. évi parlamenti választások demokratikus és tiszta lebonyolítására” – mondta Szijjártó Péter.

A Fidesz szóvivője példaként említette, hogy kedden pomázi lakosok adatait és szocialista kampányanyagokat tartalmazó aktatáskát vitt be egy férfi a Fővárosi Választási Irodába, az iroda dolgozói azonban nem kívántak foglalkozni az üggyel. Szolnokon az MSZP helyi irodájában véleménye szerint lelepleződött egy „súlyos törvénysértés”, mivel ott olyan adatbázist tartottak fenn, amelyben a személyes adatok között a személyi szám is megtalálható volt. Gyulán a szocialista polgármester hivatalának egyik dolgozóját bocsátották el, mivel a használatában álló számítógépen találtak egy adatbázist.

„Az esetek után egyértelműen, megfellebbezhetetlenül és megkérdőjelezhetetlenül ki kell mondani, hogy az MSZP tulajdonában évek óta illegálisan létrehozott, törvénytelenül kezelt és a választások tiszta, jogszerű és demokratikus lebonyolítását veszélyeztető adatbázisok halmozódtak fel” – jelentette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy ezeket az adatbázisokat az MSZP-nek kötelessége azonnal, nyilvánosan megsemmisíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik