Belföld

Az SZDSZ egyszerűsített diákmunkát ígér

Egyszerűsített diák-munkavállalóikönyv, tb-támogatott fogamzásgátlók, legális fájlcserélés – ezek szerepelnek többek között az SZDSZ választási programjának ifjúsági fejezetében.

Csőzik László, az SZDSZ politikusa elmondta: az egyik legfontosabb cél a fiatalok munkavállalásának megkönnyítése, amelyhez a liberálisok az egyszerűsített diák-munkavállalóikönyvet kínálják felsőoktatásban tanuló, nappali tagozatos diákok számára, legfeljebb hat év időtartamra. A könyvet a felsőoktatási intézmény adná ki a hallgatóknak, és megkapná a munkaadó által fizetett közterhek 40 százalékát. Így a főiskolák, egyetemek is érdekeltek lennének a diákok munkavállalásának támogatásában, és az új rendszer kisebb regisztrációs terhet jelentene a munkaadók számára is. Mint mondta, ebben a rendszerben évente legfeljebb 200 napot dolgozhatna a diák, fizetése nyolcórás munkavégzésért napi bruttó 1500 és 8000 forint között lehetne.

John Emese, az Új generáció elnöke elmondta: a fogamzásgátló szerek tb-támogatására szükség van, mert Magyarország rosszul áll az abortuszok számát illetően. Ennek csökkentéséhez megfelelő felvilágosítás kell és az, hogy a fogamzásgátló készítmények mindenki számára elérhetőek legyenek. „Mi azt nem hagyjuk, hogy a nők ne dönthessenek szabadon arról, hogy mikor, milyen körülmények között vállalnak gyermeket. (…) Több SZDSZ és több biztonságos szex” – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik